Egy emberként kérdezi az ország, mi a fene van az MSZP-ben: Molnár Zsolt elszaladt, amikor erről faggatták

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 29.

Belpol

Mit akarnak Tarjányiék?

Hogy miféle furcsaságok is mennek mostanság az MSZP-ben, arról tegnap már részletesen írtunk. Egyrészt ugye ott van Botka László, akinek félreállításáról már elkezdtek pletykálódni, de ne felejtsük el Lattmann Tamást sem, aki kedden az ATV-s Egyenes beszédben beszélt arról, hogy mielőtt Botka megjelent, ő lett volna az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, bár ezt az MSZP cáfolta. Aztán a színpadon van még Tarjányi Péter, a nemrég újraindult zoom.hu tulajdonosa, aki tegnap mutatta be az általa gründolt új, ellenzéki szerveződést, a Magyar Progresszív Mozgalmat (MPM), amelynek jelenleg elsődleges célja, hogy félreállítsa Botkát, aki szerintük nem hoz szavazatokat.

Molnár Zsolt

Molnár Zsolt

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Itt vesszük fel most a fonalat, ugyanis a Hír Tv arról számolt be, hogy ma sajtótájékoztatót tartott az MSZP elnökségi tagja, Molnár Zsolt, akit korábban Botka egy, a 168 Órának adott interjúban kvázi árulónak, a Fidesz kollaboránsának nevezett. Nos, Molnárt a mai sajtótájékoztatón a Tarjányi-féle mozgalomról is szerette volna kérdezni az Index munkatársa, de nem válaszolt, helyette inkább elsietett. Nézzék csak:

Figyelmébe ajánljuk