Egyes településeken annyit csökkent a lakosságszám, hogy kevesebb képviselő jut be a testületbe '24-ben

  • narancs.hu
  • 2023. október 20.

Belpol

Máshol pedig megszűnik a választókerületi rendszer, és listákra lehet majd szavazni. 

Egyes választókerületi rendszereket eltörölnek, máshol pedig újakat rajzolnak – írja a Telex a Nemzeti Választási Iroda (NVI) közleménye alapján. 

A Belügyminisztérium által továbbított lakosságszámadatog alapján a jegyzőknek október végéig kell hivatalosan meghatározniuk a jövő évi önkormányzati választás után felálló képviselő-testületek létszámát. A vonatkozó törvény értelmében a tízezernél több lakosú településeken és a fővárosi kerületekben lakosságszám alapján dől el, hogy hány egyéni választókerület van, és hogy hányan jutnak be kompenzációs listáról a testületbe. 

Hét vidéki nagyvárosban olyan mértékben csökkent a lakosság száma négy év alatt, hogy meg kell szüntetni választókerületeket, és újra kell rajzolni az eddigi rendszert. Így járt Szeged, Miskolc, Pécs, Győr, Szombathely, Eger és Kazincbarcika is, itt kisebbek lesznek a képviselő-testületek. 

Más településeken, ahol tízezer alá csökkent a lakosságszám, megszűnik a választókerületi rendszer, és már csak listáról lehet bejutni. Ebbe a körbe tartozik Celldömölk, Csorna, Kapuvár, Mezőberény, Nagyatád, Sarkad és Szigetvár. Érdekesség, hogy egyes településk pont fordított helyzetben vannak, magyarán átlépték a tízezres határt: Csömörön és Balatonalmádiban jövőre választókerületi jelöltekre is lehet szavazni. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.