Egyezkedések a Dunáról: Mint a vízfolyás

szerző
Kerényi György
publikálva
1997/5. (01. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Fénysugár volt a szombati hír az utóbbi hetek dunai homályában: Nemcsók államtitkárnak felnyomták a kocsiját. A politikus a kormány Duna-politikáját képviselte éppen a Merlinben, saját tudományos fokozatait sorolva, miközben állítólag megszabadították a kocsijában hagyott Duna-dossziéjától. Arról megoszlanak a vélemények, hogy az elkövetőknek szlovák akcentusa vagy free Duna jelvénye volt-e, de hogy Nemcsók államtitkár fontos ember, az már biztos.

Fénysugár volt a szombati hír az utóbbi hetek dunai homályában: Nemcsók államtitkárnak felnyomták a kocsiját. A politikus a kormány Duna-politikáját képviselte éppen a Merlinben, saját tudományos fokozatait sorolva, miközben állítólag megszabadították a kocsijában hagyott Duna-dossziéjától. Arról megoszlanak a vélemények, hogy az elkövetőknek szlovák akcentusa vagy free Duna jelvénye volt-e, de hogy Nemcsók államtitkár fontos ember, az már biztos.

Nemcsók János mint Horn miniszterelnök ökológiai szakértője a természettudományt képviseli a hágai peren kívüli szlovák-magyar megegyezésen dolgozó kormánynyomulásban. A balatoni kormánybiztos korábban sem titkolta, hogy jónak tartaná, ha mi is részt vennénk a bősi erőmű működtetésében, most viszont érzékeltette, hogy nemcsak szakértelemben veszi fel a versenyt a vízlépcső ellenfeleivel, titokzatoskodni is legalább annyira tud, mint ők. Azt mondta a szájával, hogy ha elárulná, vajon miért is érdeke Magyarországnak a peren kívüli megegyezés, akkor

rögtön hazaárulóvá válna,

ezt pedig soha. A Balaton ura (kormánybiztosa), aki egyébként tökéletesen játssza a Kádár kori vidéki oligarchát, és a nagyobb régiókról szeret az egyes szám első személyű birtokviszony segítségével beszélni, korábban a tárgyalások titkosságát még csak szimpla tautológiával indokolta: azért titkos, mert az "előterjesztések bizalmasak". Mostani bejelentése legalábbis egy azonnali szlovák atomcsapást sejtet, ami komoly retorikai fejlődésre vall, de a hazaárulás-motívum használhatónak tűnik.

Amióta ugyanis a Duna Kör bedobta, hogy a kormány nemhogy megegyezésre készül a szlovákokkal, de Esztergomnál még plusz erőművet is építene, azóta mindenről szó esik, csak arról nem, hogy igenis hazaárulás az, ha kormánytisztviselők tudatosan sokmilliárdos kárt okoznak országuknak. Itt pedig most ez folyik. Ezerszer leírtuk már, a parlament is kimondta: Magyarországnak nem kell a vízlépcső. Mivel a szlovákok erről másképp gondolkodnak, a két ország a hágai nemzetközi bírósághoz fordult. Lehet arról szövegelni, hogy milyen jól venné ki magát, ha megegyeznénk, ká-európai kisgyerekek, lehet beszélni legkevésbé rossz megoldásról, kompromisszumról, de ez duma, hazugság. Arról van szó, hogy az ország egy sokmilliárdos per előtt áll, és eközben vezetői azon fáradoznak, hogy a lehető legszarabbul kerüljünk ki az egészből. Egy kormánytisztviselőre, aki egy ilyen helyzetben olyan érveket hangoztat a nyilvánosság előtt, amik ellentétesek parlamentjének és kormányának a perben képviselt álláspontjával, normális országban még egy csap megbőrözését sem bíznák rá. Nálunk ez nem így van.

Ezek után március harmadikán odaáll majd egy ember Hágában a talárosok elé, és elkezdi mondani, igaz, hogy a jelenlegi kormányfő már ´88-ban is a vízlépcső megépítése mellett érvelt, az is igaz, hogy ő és megbízottjai most is ezt teszik, az is tény, hogy az építkezés leállítása óta is építettünk néhány, az eredeti terveknek megfelelő létesítményt - fenékgátat például -, de mindezek dacára tessék elhinni, tisztelt bíróság, hogy mi igenis komolyan gondoljuk azt, hogy a vízlépcső óriási károkat okozna Magyarországnak. Csak hát mi ilyen furcsán fejezzük ki magunkat azon a furcsa nyelvünkön.

Nem az a tét, hogy Hornék vagy egy későbbi kormány épít-e nekünk Esztergomnál valamit, hanem a dunakiliti tároló és duzzasztó üzembe állítása, az erőmű közös üzemeltetése, szóval mindazok, amik

az elmúlt rendszer

szimbólumai

Erről beszél államtitkár, erről a két hónapja még rejtőzködő külügyi főtanácsadó (Gátalku, MaNcs, 1996. szeptember 19.), dacolva parlamenti határozattal, ötezer oldalas hágai perirattal, ezt nyomatja évek óta a Népszabadság, el is hiszi lassan mindenki, hogy a csúnya szlovákok miatt nekünk már csak egy utunk maradt, az eredeti vízlépcsőtervek megvalósítása.

A Duna Kör annyit elért ezzel az esztergomi történettel, hogy az MSZP-n kívül az összes parlamenti párt végre elhatárolta magát a peren kívüli megegyezéstől. Ám ezt egy éve kellett volna megtenniük, leginkább a koalíciós partnernek. Hiába a mostani SZDSZ-es tiltakozás, a közös kormányprogramot ők is ismerték, tudniuk kellett, vajon miért szerepel abban kiemelt célként a peren kívüli megegyezés. Lotz Károly miniszternek is tudnia kellett - ha máshonnan nem, hát a lapokból -, hogy egyik vízügyes beosztottja a Horn-csapatban tárgyal. Igaz, sokatmondó, hogy maga Lotz Károly terjesztette a parlament elé a fenékgátas vízpótlási javaslatot, ami pedig a leglátványosabb bizonyítéka volt a szoclibek alatt új erőre kapó vízlépcsőpárti nyomulásnak. A koalíció fennmaradása, úgy tűnik, fontosabb volt annál, mint hogy a szabad demokraták új frontot nyissanak Horn magánakcióinak ostorozásában, és megakadályozzák, hogy a miniszterelnök vélt külpolitikai célok és néhány honi érdekcsoport érdekében

beáldozza a Dunát

Hornéknak egyelőre nagyot kellene villantaniuk ahhoz, hogy meglegyenek a parlamenti szavazatok a hágai kereset visszavonásához. Valószínűleg nem is ez a céljuk, hanem inkább a bíróság előtti pozícióink rombolása. (Ez aztán persze elvezethet oda, hogy a parlament belátja, a helyzet kilátástalan, jobban járunk tehát azzal, ha még az ítélet előtt megegyezünk.) Ezt immár nyilvánosan tehetik, sorra nyilatkozva olyanokat, amiket a hágai perben majd a szlovákok fognak a fejünkre olvasni. Innen nézve az sem elképzelhetetlen, hogy a Duna Kört megvezették - akár a hazai erőműpártiak, akár a szlovákok, akár együtt a kettő - a tervezett esztergomi erőművel kapcsolatban. A dunások mostani felzúdulásukkal elérték ugyan azt, hogy a parlamenti pártok nyíltan elutasítják a különmegállapodást, paradox módon azonban éppen a tárgyalások titkosságának feloldását célzó követelésük révén segítik a vízlépcsőpártiaknak tetsző, a Magyarország számára minél kedvezőtlenebb hágai döntést. A szlovákok nemcsak Horn Gyula legendás, 1988. októberi parlamenti beszédét csatolhatják anyagukhoz (amiben az akkor még külügyi államtitkár Horn a szerződés felmondásának káros nemzetközi következményeivel, a várható sokmilliárdos, jogosnak mondott csehszlovák kártérítési követelésekkel érvelt az építkezés felgyorsítása mellett), hanem friss nyilatkozatokkal is bizonyíthatják a magyar érvelések következetlenségeit.

A népnek már régóta kisebb gondja is nagyobb annál, hogy ki terelgeti a Dunát, s a zöldek legfeljebb csak lassítani tudják az eseményeket. Tömegtüntetésekkel riogattak, de erejükből nem futotta többre, mint a régi öko-charta feltámasztására: Csoóri Sándor és Jancsó Miklós megint együtt ír alá, hurrá, vannak még közös dolgaink. Egypár régi nyavalya, amit valamikor rendszerváltásnak hívtunk.

Kerényi György

szerző
Kerényi György
publikálva
1997/5. (01. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra