Hét képviselő egyéni indítványa alapján idén február 13-án a magyar Országgyűlés úgy döntött, hogy július 31-i határidővel újból megnyitja az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak illetve hozzátartozóik kárpótlását. Július végéig csaknem ötvenezer új kérelem futott be - ám már hetekkel a zárás előtt világossá vált, hogy négy hónap nem elegendő a folyamat megnyugtató lezárásához. Ezért a parlament július 24-én meghosszabbította a februárban kijelölt határidőt, és újabb fél évet biztosított a kérelmezők számára.
Diszkriminatív deÞcit
"Mivel csak az utóbbi időben nyílt meg az orosz levéltárak azon része, ahol a hozzátartozók a szükséges közokirati bizonyítékokat beszerezhetik, indokolttá vált a személyes kárpótlás ezen fejezetének újranyitása" - magyarázta lapunknak az Országgyűlés döntésének hátterét Szabó Lajos, a kérelmek feldolgozásával foglalkozó Központi Igazságügyi Hivatal (KIH) főigazgató-helyettese. Az érintett érdekvédelmi szervezetek vezetői szerint ez pusztán kincstári magyarázkodás, valójában többről van szó, mint az új bizonyítékok előkerüléséről. "A politikai elitnek vélhetően lelkiismeret-furdalása van, hiszen az ügy 1992 óta húzódik, illetve korábban olyan méltánytalanul alacsony összeget állapítottak meg, hogy sokan el sem indították a procedúrát, kimaradtak a kárpótlásból" - mondta a Narancsnak Sessler György, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének elnöke.
A kérdéskörrel elsőként a Németh-kormány foglalkozott a rendszerváltás idején, amikor az 1945 utáni politikai ítéletek egy részét semmisnek nyilvánította, valamint a szabadságukban korlátozottak nyugdíját ötszáz forinttal felemelte. Az intézkedés óriási felháborodást eredményezett, hiszen a 20. századi borzalmak károsultjainak csak egy szűk körét kárpótolták így, ráadásul a politikusok cinikus módon pár száz forinttal akarták leszerelni a követeléseket. Az Antall-kabinet legfőbb feladatának tekintette a múlttal való szembenézést, az erkölcsi és anyagi kárpótlást. Az Országgyűlés 1992. má-jus 12-én fogadta el azt a törvényt (1992. évi XXXII.), melynek előírásai szerint kárpótlás illeti meg azokat a személyeket illetőleg hozzátartozóikat, akiket 1939. március 11. és 1989. október 21. között az életüktől vagy szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak. Ennek értelmében egyösszegű, egymillió forintos kárpótlás járt az özvegynek, a sérelmet elszenvedő gyermekének vagy gyermekeinek, esetleg a még élő szülőnek, illetve ezek hiányában az összeg fele illette a még élő testvért. A szabadságelvonásért (azaz igazságtalan letartóztatás, internálás, kényszermunka, kitelepítés, munkaszolgálat, deportálás esetén) életjáradékot vagy kárpótlási jegyet igényelhettek a jogosultak.
A törvény előkészítését jelentős viták övezték, sokan úgy érezték, "önkényes és diszkriminatív" a jogosultak körének kiválasztása, többen "negyedik zsidótörvényt" emlegettek. Azzal, hogy a jogszabály az életüktől vagy szabadságuktól kizárólag politikai okból jogtalanul megfosztottak, illetőleg hozzátartozóik részére rendel kárpótlást, a részleges jóvátételből kirekeszti azokat, akiket ilyen sérelem faji vagy vallási okból ért - érveltek a törvény bírálói. Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközség (Mazsihisz) akkori és jelenlegi elnöke is úgy véli, a legfőbb gond a jogosultak körének kijelölése volt, ugyanis a törvény szerint csakis azon áldozatok hozzátartozóinak járt a kárpótlás, akiken valamely magyar bíróság törvénysértő ítélete alapján hajtották végre a halálos ítéletet, vagy akik a büntetőügyben hozott ítélet végrehajtása során olyan módon vesztették életüket, hogy a halál bekövetkeztének kétséget kizáró oka az eljáró magyar hatóság szándékos közreműködése volt. Azaz a kárpótlásból gyakorlatilag kimaradtak a holokauszt áldozatai, a bírósági eljárás nélkül, de magyar hatóságok közreműködésével elhurcoltak, deportáltak és legyilkoltak százezrei. Ugyanakkor a törvény csakis a "harcoló alakulatok kötelékében teljesített munkaszolgálatról" ejtett szót, de sen-ki nem tudta megmondani, hogy mit is kell érteni "harcoló alakulat" alatt.
Az Alkotmánybíróság (AB)1995-ben végül több ponton alkotmányellenesnek találta az időközben módosított törvényt (1994. évi XII.), megállapítva, hogy nem kezelte megfelelő disztingvációs igénnyel a különféle történelmi rémtetteket. Bár Antall József megfellebbezhetetlen prioritást biztosított az erkölcsi jóvátételnek, a kormány keze költségvetési, pénzügyi szempontból kötve volt, a végrehajtás lassan haladt, és eleve nagyon szűk körre terjedt ki.
Elmaszatolt számok
Időközben az új kormány megkezdte a törvény átdolgozását. A Horn-kabinet első lépésben háromszázezer forintra mérsékelte volna az egyszeri kárpótlás összegét. Mivel kényes és bonyolult ügyről volt szó, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága még a módosítás előtt előzetes normakontrollt kért az AB-tól a tervezet változtatásokról. Az ekkor született határozat olyan kitételeket fogalmazott meg, amire hivatkozva a kormány újraértékelhette a kárpótlás pénzügyi kereteit. Ugyanis az alaptörvény őrei - akik, meglehet, a költségvetés szempontjaira is tekintettel voltak - kijelentették: "nem ellentétes az alkotmánnyal, ha a törvényhozó a kárpótlásra szánt összeget újra megállapítja és újra elosztja, s ennek következtében ugyanazért a sére-lemért járó kárpótlás nagysága lényegesen kevesebb lesz, mint az eredetileg megállapított kárpótlási összeg". Így a szocialista-liberális koalíció az 1997. évi XXIX. törvényben már szót sem ejtett a kifizetendő összegek nagyságáról, igaz, kijavította az 1992-es jogszabály hibáit, részletesen rendelkezve a faji, vallási vagy politikai okokból deportáltak, illetve a szovjet kényszermunkára hurcoltak kárpótlásáról. A pénzügyi fedezetre vonatkozóan a törvényben mindössze annyi állt: "egyösszegű kárpótlás jár az élet elvesztéséért", majd elkülönítettek a célra hárommilliárd forintot, de a kifizetés már Orbánékra maradt. Az egymillió forintos összegről nyilvánvalóan azért mondtak le, mert a 1997-es törvénymódosítás következtében vagy százezer új jogosultra számítottak.
Ezzel párhuzamosan Hornék rendeztek egy másik, ötvenéves tartozást is. Megalkották az 1947-es párizsi békeszerződés 27. cikke 2. pontjának végrehajtásáról szóló törvényt (1997. évi X.), melynek értelmében az 1945 előtti faji, vallási vonatkozású törvények, fasiszta rendszabályok által elkonfiskált és örökös nélkül maradt vagyont az érintettek magyarországi szervezetei számára kell visszajuttatni, melyek a visszaadott vagyont az adott közösségek, illetőleg életben maradt tagjaik támogatására fordíthatják. Ennek jegyében született meg a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány, amely több ingatlant, műalkotást, évi harmincmilliós költségvetési támogatást és négymilliárd forintnyi kárpótlási jegyet kapott az államtól. Az utóbbit életjáradékká alakították, és a nyugdíjfolyósítón keresztül juttatták el a túlélőkhöz.
Ami az 1997-es törvénymódosítást illeti, az Orbán-kormány sem erőltette meg magát, az elődje kalkulusát vitte tovább, így az 1999-es költségvetési törvényben egyszeri, harmincezer forintos kárpótlást helyeztek kilátásba, ami országos, sőt nemzetközi botrányt okozott, kiváltva Izrael és az Egyesült Államok nemtetszését. "Amikor nyilvánosságra került az öszszeg, elakadt a lélegzetünk" - emlékszik Sessler György. A Politikai Foglyok Országos Szövetsége kivételével minden érdekszervezet tiltakozásba, aláírásgyűjtésbe kezdett, a Mazsihisz azt ajánlotta az érintetteknek, küldjék el a miniszterelnök hivatali címére az összeget. Persze a túlélők, illetve az áldozatok hozzátartozói közül sokan - körülbelül húszezer jogosult élt a lehetőséggel - olyan rossz anyagi helyzetben voltak, hogy még ezt a megalázóan kis összeget is felvették. Orbán Viktor a Népszabadságnak adott nyilatkozatában (Alkotmánysértő kárpótlás, 2000. december 13.) arra hivatkozott, hogy a harmincezer forintos összeget még az előző kabinet határozta meg, a kormánya pedig nem kívánt ezen változtatni, mert a jogosultak idős korára való tekintettel minél hamarabb le akarta zárni a kárpótlást. Végül ismét az Alkotmánybíróság határozata oldotta meg a helyzetet, ugyanis 2000. decemberében a taláros testület kimondta: "az egyenlő méltóságú személyként kezelés elvét sérti", hogy az élet elvesztéséért járó kárpótlás összege alacsonyabb, mint a szabadságelvonásért járó korábban megállapított összeg. Ezzel visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a költségvetési törvény vonatkozó passzusát.
Újratöltve
Az érdek-képviseleti szerveze-tek és a kormány között az Alkotmánybíróság döntését követően hosszú vita kezdődött, de a 2001- 2002-es kétéves büdzsébe már nem került be a kárpótlásra szánt új keret. Ezt követően a Medgyessy-kormány nem siette el a dolgokat. A Bárándy Péter vezette igazságügy hatszázezer forintra emelte volna az összeg nagyságát, de nem készpénzben, hanem kincstárjegyben fizettek volna, ráadásul a 2004 és 2006 közötti időszakra vették tervbe a folyósítást. Az érdek-képviseleti szervek számításai szerint a halogatás ideje alatt a jogosultak közül több ezren elhunytak, az átlagéletkoruk pedig elérte a nyolcvan évet. A Mazsihisz fel-vetette, hogy az újra megszabott összeget majd kamatos kamattal fizessék ki, 1998-ig visszamenőleg. Végül hosszú huzavona után a kormányzat négyszázezer forintban határozta meg az egyszeri öszszeget, és 2003 nyarán kezdetét vette a kifizetés - jelen pillanatig 124 000 jogosultnak fizették ki a kárpótlást, csaknem 20 milliárd forintot. A folyósítás alapjának az 1997. október 7-ig zárult időszak alatt beérkezett kérelmeket tekintették, és természetesen kifizették a különbözetet azoknak a jogosultaknak is, akik korábban felvették a harmincezer forintot.
Ilyen előzmények után történt meg az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak illetve hozzátartozóik kárpótlásának idei újranyitása. Az új határidőt szabó törvény előírta, hogy azok kérelmeit is fogadni kell, akik korábban már jelezték igényüket, de kérelmük hiányos volt, vagy valamilyen okból lekésték az előző határidőt. Az Igazságügyi Hivatal tájékoztatása szerint a jelentkezők csaknem fele a holokauszt, a deportálások, a munkaszolgálat áldozata, illetve az ő hozzátartozóik, több mint 6500 kérelem Izraelből futott be. Igen sokan jelentkeztek Ukrajnából és Romániából, de akadt dél-afrikai és új-zélandi kérelem is - összesen negyven országból. A hivatal arra számít, hogy az elkövetkező öt hónapban húszezer új kérelem érkezik, majd a jogosultsági vizsgálatok után 2008 első felében lezárják a személyes kárpótlás csaknem másfél évtizedre nyúlt történetét. Az érdekképviseletek szerint a folyamat további elhúzódására lehet számítani, hiszen az elutasítottak közül várhatóan többen bírósághoz fordulnak, és Magyarországon az igazságszolgáltatás malmai is lassan őrölnek.
