Tartalom

Narancs XVIII. évf. 31. szám (2006-08-03)

Publicisztika

Bajnai Zsolt

Publicisztika

Kötött pályán

Az önkormányzati választások és a helyi sajtó

Szűk két hónap múlva Magyarország mintegy háromezer településén helyhatósági választást tartanak. Az új önkormányzatok jelentős része azonban anélkül fog felállni, hogy a választók valóban megismerhették volna a jelölteket, az alternatívákat, netán a programokat, amelyek alapján mérlegelniük lett volna érdemes.

Publicisztika

Illatos fapados

Büszkeségünk, a Magyar Államvasutak Zrt. pár napja a következőkről tájékoztatta szeretett utazóközönségét.

Publicisztika

Tízveszély

Az éves költségvetés tervezett hiánya Magyarországon sokkal több, mint pőre szám, inkább valami elvont fogalom, tán maga a matematizált néplélek.

Egotrip

Mérő László: Maga itt a tánctanár?

Egotrip

Tücskök zaja

Mondják, el kéne mennem valahová vidékre, egy csendes faluba, ahol kipihenhetem az egész éves városi lét fáradalmait, stresszét. De nekem egy falu egyáltalán nem csendes, nyugalmas hely. Kukorékolnak a kakasok, ugatnak a kutyák, harangoznak, csobog a patak - azt még éjszakára sem állítják le, nem úgy, mint a villamost. Ha falun vagyok, ezek a szokatlan zajok folyamatos stresszben tartanak, esélyem sincs kipihenni magam.

Belpol

Belpol

Kormányhuzat - Mit műveltek?

Nincs két hónapja, hogy hivatalba lépett a második Gyurcsány-kormány; az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának végeztével áttekintjük intézkedéseinek, törvényhozási javaslatainak első hullámát.

Belpol

Elhúzódó kárpótlási ügyek - Folyamatos múlt

Tizennégy évnyi halogatás után idén várhatóan lezárul a kárpótlási folyamat legtöbbet vitatott fejezete, az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlási kérelmének befogadása. Az Antall-kabinet idején kezdődött történetet számos alkotmánybírósági bukta, ízléstelen politikai csörte színezi, az egymást követő kormányok döntései nemegyszer nemzetközi felháborodást váltottak ki.

Külpol

Külpol

Kongói választások - 32 nevük volt

Történelmi fordulat, újrakezdés, ígéret és hasonló kifejezések cifrázzák a Kongói Demokratikus Köztársaságban (így nevezik hivatalosan) vasárnap lezajlott választásokhoz kapcsolódó híreket. Szép remények - nagyjából ennyit mondhatunk erről.

Képzőművészet

Képzőművészet

Fedélközben - Az EASA találkozója Budapesten

Múlt hétfő óta negyven európai ország négyszáz építészhallgatója keresi az árnyékot és a hideg sört Budapest utcáin. Már amikor éppen nem a "Kassán", az utolsó magyar folyam-tengerjáró hajó fedélzetén heveri ki az előző éjszaka megpróbáltatásait. Egyébként dolgozni jöttek Budapest vagy tucatnyi, közhasználaton kívüli közterére.

Zene

Zene

Skatulyátlan melankolikusok - Radiohead

Viszonylag gyakori, hogy tinibandák konzummentes zenéléssel indítanak, s az is előfordul, hogy ez a misszió utóbb törekvéssé "szelídül". De hogy egy zenekar ezzel iskolát teremtsen, s tizenöt éve egyszerre legyen nagy tömegek kedvence az Újvilágban és az öreg kontinensen - na, az jelenleg csak a Radioheadre igaz.

Zene

Rock - A szokásos ügymenet

Végigböngészve a fesztivál rockzenei ajánlatát, szolid keserűséggel állapíthatom meg, hogy a tavalyi hiánypótló felhozatal után idén újfent a tutira menő ismétlés dominál...

Zene

Tánczene - Beérni ennyivel

Igazság szerint az idei Sziget nem kényezteti el túlzottan az elektronikus tánczenék élveteg rajongóit, de azért nem kell kétségbeesni: valószínűleg ők sem fognak unatkozni a fesztivál hét napja alatt, meg azután jobb megbecsülni azt a keveset (?), amit kapunk.

Film
Trafik
Könyv
Tudomány

Tudomány

OhmyNews - Az olvasó hangja

"Az internettel meg tudjuk változtatni az újságírást. A 21. században bárki bármikor lehet riporter, írhat híreket, és ezeket megoszthatja másokkal" - nyilatkozta Oh Yeon-Ho, az OhmyNews alapítója 2004 nyarán a Guardianben.

Nikola Tesla, a feltaláló

Tudomány

Mint a villám

Augusztus végéig látogatható a Ludwig Múzeumban a Nikola Tesla munkásságának emléket állító technikatörténeti és kortárs művészeti kiállítás.

Lokál

Lokál

Szívességbankok - Megnyugtató, más logika

Kamatmentes hitel - kezelési költség és kezes nélkül? Ezúttal nem egy megtévesztő pénzintézeti reklám, baráti VIP- lista, hanem a felélesztett falusi kalákakörök intézményesedett formái kínálnak hasonló feltételeket. Egy szívességbank tagjaként kellő lelkesedés mellett egyszerre próbálhatunk dacolni az elidegenedéssel és a közgazdasági racionalitással. Igaz, hogy a társadalmi kísérlet eddig még nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket.