Publicus: az ellenzék együtt már erősebb, mint a Fidesz

  • narancs.hu
  • 2019. október 28.

Belpol

A Publicus Intézet felmérése szerint teljes összefogás esetén már többen támogatnák az ellenzéket, mint a Fideszt.

A Momentum és a Demokratikus Koalíció (DK) erősödését hozta az önkormányzati választási kampány – ezt mutatja a Publicus Intézetnek a Népszava felkérésére négy nappal a voksolás után kezdett telefonos közvélemény-kutatása.

A pártok népszerűségi listáját az összes megkérdezett között változatlanul magasan a Fidesz-KDNP vezeti 29 százalékkal, de az ellenzékkel  – teljes összefogás esetén – már több 32 százaléknyi választó szimpatizál.

Az augusztusi adatokkal összehasonlítva a kormánypártok 1 százalékot vesztettek, az ellenzéki pártok közt az MSZP-Párbeszéd szövetség változatlanul 7 százalékon áll, a Jobbik egy százalékkal visszalépett és 6 százalékos a támogatottsága, míg az LMP tábora a nyár végi adathoz hasonlóan 1 százalékos, csakúgy, mint a Kétfarkú Kutyapárté és a Mi Hazánk Mozgalomé.

A Demokratikus Koalíciót – az augusztushoz hasonlóan – a választókorú lakosság 8 százaléka támogatja, míg a Momentum a májusi 4, majd az augusztusi 7 százalék után szintén 8 százalékon áll.

A Publicus Intézet azt is megvizsgálta, hogyan alakult a pártok támogatottsága tavaly november óta. Az önkormányzati választás eredményének fényében kissé meglepő, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága ez alatt az idő alatt 25-ről 29 százalékra nőtt. Az MSZP egy éve még 8 százalékos volt, 1 százalékot vesztett, a Jobbik kettőt, 8-ról ment le 6 százalékra, a DK viszont 2-ről küzdötte fel magát 8 százalékra, a Momentum pedig az 1 százalékról dobbantott egy nagyot a mostani 8 százalékig.

A kutatás arra is kiterjedt, mennyire elégedett a lakosság azzal, ahogy az országban mennek a dolgok. Az összes megkérdezett 13 százaléka teljesen jónak tartja az eredményeket és irányokat, 34 százalék inkább elégedett, 29 százalék inkább nem, míg 23 százaléka az embereknek teljesen rossznak tartja, ami Magyarországon mostanában történik. Egy hónappal ezelőtt valamivel kevesebben voltak elégedettek, és 5 százalékkal több – 28 százalék – volt az elégedetlenek aránya.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”