Elutasította a MÁK Iványi Gáborék normatív támogatási igényét

  • narancs.hu
  • 2024. december 23.

Belpol

Az állmkincstár arra hivatkozova dobta vissza az Oltalom igényét, hogy nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek. Pedig azt a hibát már kijavították.

Elutasította az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) 2025-ös évre benyújtott normatív támogatási igényét a Magyar Államkincstár (MÁK). Indoklásuk szerint az OKE 2023-ban és 2024-ben is szerepel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének meg nem felelő munkáltatók között, emiatt nem nyújtható állami normatív támogatás – közölte a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET).

Az egyesület tavaly adminisztratív hiba következtében valóban elmulasztotta bejelenteni egy munkavállalóját, ám azt mondják, ezt az adminisztratív hibát még 2023-ban korrigálták, ennek ellenére az egyesület még mindig fenn van a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének meg nem felelő munkáltatók listáján. Bár a 2024-es évre vonatkozó normatíva-igényléskor is fennállt ez a helyzet, mégsem született azonnali elutasító határozat.

Az OKE a sorozatos normatívaelvonások és az 1 százalékos SZJA támogatás inkasszálása után rendezte köztartozásait, így törvény szerint nem lenne akadálya a normatíva közvetlen folyósításának. Ez lehetővé tenné a jelenlegi OKE intézmények működtetését, a járulékok befizetését, illetve néhány, jelenleg a MET fenntartásában működő intézmény átvételét, írja a hvg.hu.  Ehhez képest a MÁK szeptember 1-től felfüggesztette a normatíva utalását valamennyi MET-hez és OKE-hez tartozó közoktatási intézmény esetében.

A MÁK szeptemberi határozata ellen fellebbezést nyújtottak be, és így lesz a mostani határozat esetében is. „Elfogadhatatlannak és embertelennek tartjuk, hogy egy kisebb, már korrigált adminisztratív hibára hivatkozva az OKE eleshet a költségvetési támogatástól, ezáltal szociális és gyermekvédelmi feladatainak ellátása ellehetetlenül, és több száz rászoruló sorsa kerül veszélybe. Bízunk benne, hogy a szeptemberi téves döntéshez hasonlóan a fellebbezés után ezt a határozatot is visszavonják” – írták.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága eközben arról értesítette a MET-et, hogy a strasbourgi bíróság befogadta a nyár végén beadott keresetüket. Hamarosan megindul a bírósági eljárás, amely jogorvoslatot és kártérítést jelenthet a MET számára az elszenvedett jogsérelmekért.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.