EU-s szóvívő az újabb propagandaplakátokról: „Hiszünk a magyar közvélemény intelligenciájában”

  • narancs.hu
  • 2023. november 20.

Belpol

Kincstári optimizmussal szemlélik a kormány újabb gyűlöletkampányát Brüsszelben.

Teljesen valótlannak nevezte a magyar nemzeti konzultáció kérdéseiben megfogalmazott állításokat Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője,  és azt is hozzátette: a Bizottságot a konzultációba nem vonták be, ezekről a kérdésekről nem tárgyaltak velük, ezért nem is foglalkoznak vele - számolt be az Euronews.

Mamer arra is utalt, hogy Ursula von der Leyen elnököt – akinek az arcképe Alex Soros mellett szerepel az újabb kék plakátokon – nem foglalkoztatta túlzottan, hogy lejáratják. „A szemöldökét sem húzta fel” – fogalmazott, és megerősítette, hogy az elnök és Alex Soros között semmiféle kapcsolat nincs.

„Hiszünk a magyar közvélemény intelligenciájában, a tízmilló magyar nem csak Magyarországon, hanem egyben az EU-ban is él” – fogalmazott az optimista EU-s szóvívő.

Az év végi Nemzeti Konzultációban a magyar kormány azt terjeszti az EU-ról, hogy a Hamászt pénzeli, és migránsgettókkal riogatja a magyarokat a saját pénzükből.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.