Európai Bíróság: nem sért uniós jogot a magyar reklámadó

  • narancs.hu
  • 2021. március 16.

Belpol

De a magyar mintára, hasonló, a vállalkozásokra vonatkozó lengyel adó sem.

A magyar reklámadó, és a kiskereskedelmi ágazatban kivetett lengyel adó nem sérti az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogot – közölte döntését az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága kedden.

Mint ismert, Magyarország 2014-ben fogadta el a reklámadótörvényt, amely értelmében a vállalatokat reklámbevételüktől függő mértékű adó megfizetésére kötelezték. Lengyelország 2016-ban magyar mintára, hasonló, a vállalkozásokra vonatkozó adót vetett ki, amelyet nem a nyereség, hanem az árbevétel után számítanak ki. Az Európai Bizottság korábban mindkét adót a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak nyilvánította.

Keddi ítéletében az uniós bíróság megerősítette a korábbi törvényszéki ítéletet, és semmisnek nyilvánította az uniós bizottság határozatait, nem találta bizonyítottnak, hogy a lengyel és a magyar intézkedéseket hátrányosan megkülönböztető módon alakították volna ki. Következésképpen a brüsszeli testület által megtámadott ítéletekkel szemben benyújtott fellebbezéseket az uniós bíróság teljes egészében elutasította.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.