Ezrek követelik, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

  • narancs.hu
  • 2025. február 27.

Belpol

Sosem tanúsított megbánást.

Csütörtök reggelig közel nyolcezren írták alá az aHang oldalán a „Ne kerüljön feltételes szabadságra Bene Krisztián, a lúgos orvos!” című petíciót. Az aláírók azt kérik a Fővárosi Törvényszéktől, hogy ne engedjék szabadon Bene Krisztiánt, mivel bár jogerősen elítélték az „elmúlt évek egyik legsokkolóbb bűncselekménye” miatt, soha nem mutatott megbánást.

Február 25-én a büntetés-végrehajtási bíró engedélyezte Bene feltételes szabadlábra helyezését. Szabadulása után pártfogó felügyelet alatt áll majd, és szigorú szabályokat kell betartania: nem léphet kapcsolatba áldozatával, Renner Erikával, sem közvetlenül, sem harmadik személyen keresztül, valamint nem közelítheti meg sem otthonát, sem munkahelyét. A szabályok megszegése esetén visszakerülhet a börtönbe.

Korábban Renner Erikát is meghallgatta volna a bv-bíró a döntés előtt, azonban a szabályozás szerint „a sértett nyilatkozatának tartalmát az elítélttel a meghallgatásán ismertetni kell”, amit Renner Erika érthető okból nem vállalt.

Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója, 2013 márciusában támadta meg volt barátnőjét, nem sokkal a szakításuk után. Megkötözte, elkábította, majd maró lúggal öntötte le a nemi szervét. Az ügy évekig húzódott, végül 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték, és örökre eltiltották az orvosi hivatástól.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.