Jogerős: feltételes szabadságra kerülhet a lúgos orvos

  • narancs.hu
  • 2025. február 26.

Bűn

Szigorú magatartási szabályok vonatkoznak rá, semmilyen formában nem veheti fel a kapcsolatot áldozatával.

Február 25-én az illetékes büntetés-végrehajtási bíró engedélyezte, hogy feltételes szabadságra kerüljön a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián – írja a 444.

Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója 2013 márciusában támadta meg volt barátnőjét, Renner Erikát, nem sokkal azután, hogy a nő szakított vele. Megkötözte, elkábította, majd maró lúgot locsolt a nemi szervére. Hosszú éveken át húzódó eljárás után 2018-ban végül jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték, és örökre eltiltották az orvosi hivatás gyakorlásától.

Bene büntetésének kétharmada tavaly tavasszal járt le, ekkor nyílt először alkalom a feltételes szabadságra bocsátására, de első alkalommal épp március 8-án, nőnapon neki kedvezőtlen döntés született.

Most kedden azonban változott a helyzet. A bv-bíró döntése értelmében amikor Bene szabadul, pártfogó felügyelet alá kerül, és szigorú magatartási szabályok vonatkoznak rá. Nem veheti fel a kapcsolatot semmilyen formában áldozatával, Renner Erikával, még harmadik személyen keresztül sem üzenhet neki. Nem közelítheti meg sem a nő otthonát, sem a munkahelyét. Nem tehet közzé rá vonatkozó, rá nézve sérelmes tartalmat. Ha bármelyik szabályt megszegi Bene, visszakerülhet a börtönbe.

A Bene szabadulásáról hozott döntés egyelőre nem jogerős, mert az ügyészség megtámadta. A jogerős döntést a Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa hozza meg a következő hetekben.

Renner Erikát is meghallgatta volna a bv-bíró a Bene Krisztián szabadulásáról hozott döntése előtt, csakhogy olyan feltétellel járt volna ez, amelyet Renner Erika nem akart, nem tudott volna vállalni. A szabályozás egyik pontja ugyanis így szól: “A sértett nyilatkozatának tartalmát az elítélttel a meghallgatásán ismertetni kell”.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.