Fegyelmi eljárást indítottak Göd momentumos polgármestere ellen

  • narancs.hu
  • 2020. július 17.

Belpol

A Fidesz mellett a DK, a Jobbik és az LMP is Balogh Csaba ellen fordult.

Fegyelmi eljárást indított a gödi képviselőtestület a város momentumos polgármestere, Balogh Csaba ellen – erről maga Balogh számolt be Facebook-oldalán.

Gödön megbomlott az októberben diadalmaskodó ellenzéki koalíció, amit jelez, hogy a fegyelmi elindítását a Fidesz mellett a DK-s,  jobbikos és LMP-s képviselők is megszavazták.

A képviselők szerint Balogh az SZMSZ-t, a beszerzési szabályzatot és a költségvetési rendeletet sértette meg, de a városvezető azt írta, konkrétumokat nem hoztak fel ellene.

Balogh Csaba posztja szerint bár nem ért egyet vele, áll a vizsgálat elébe, azt viszont polgármesteri vétóval akadályozta meg, hogy 30 napra felfüggesszék tisztségéből.

"Egy olyan helyzetben, amikor egyrészt Göd egy részét elveszik, és egy nagy, káros anyagokat kibocsátó multi kezére szeretnék játszani a várost, másrészt pedig az egészségügyi helyzet is folyamatos készenlétet igényel, akkor egy hónap polgármester nélkül mindenképp sértené a város érdekeit" – magyarázta a polgármester, a városban gyárat üzemeltető Samsungra utalva.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.