A Hortobágyi Nemzeti Park területén fekvő lőtér bombamentesítése, amit szerénytelenül „a magyar természetvédelem legnagyobb tájrehabilitációs projektjének” neveztek, 2008–2009-ben indult. A nemzeti park – elnyerve az Európai Unió kétmilliárdos támogatását – egy előzetes hatástanulmány alapján vágott bele a feladat megszervezésébe. Első lépésként „szúrópróbaszerűen” kiválasztottak egy negyedhektáros területet – a lőszermentesítésbe vont teljes terület több mint 4000 hektár – „a robbantótestekkel való szennyezettség felmérésére, becslésére”. Az előzetes vizsgálatra kiírt közbeszerzést a BioAquaPro Kft. nyerte el 5,1 millió forintért. A BioAqua csak a biológiai vizsgálatokat végezhette el, mert fémdetektoros talajkutatásra nem volt sem eszközük, sem jogosultságuk. A geofizikai vizsgálatokat – alvállalkozóként – a budapesti Elgoscar2000 Kft. végezte el. Két 200×10 méteres területet – egyet a bombatérben, egyet külső zónában – néztek át. A BioAqua társtulajdonosa, Müller Zoltán tájékoztatása szerint a célterületen kijelölt 2000 négyzetméteres pásztában négy valószínűsíthető fémtárgyat lokalizáltak szakembereik. Ha ezt a mennyiséget átlagolva kivetítjük a teljes, 80 négyzetkilométeres területre, százhektáronként 2000 találatot kapunk, négyezer hektáron pedig
80 000 darab valószínűsíthető fémmaradványt.
A hortobágyi átlag
Három évvel később, 2013-ban, a megrendelő e hatástanulmány birtokában, több ajánlat közül választotta ki közbeszerzési eljárással a legalacsonyabb árat ígérő Különleges Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó (KBSZT) Kft.-t az igazi bombakutatásra. A tulajdonosok leszerelt rendőrök: Kiss György és Koklács András a Készenléti Rendőrség „állományában szerzett tapasztalataikat ma már vállalkozóként hasznosítják”. Ez a tény pompás összeesküvés-elmélet alapja is lehetne, de ha összevetjük a szerződés összegét – 171 millió – a máig felkutatott negyvenezres robbanótest-számmal, akkor a kft. darabonként 4275 forintért kereste és jelölte meg a veszélyes maradványokat. Ráadásul a kft.-nek szerződéses kötelessége a vegyianyag-mentesítés, a környezetvédelmi tényfeltárás és még számos egyéb adminisztratív kötelem ellátása. A tragédiát követően ellenzéki képviselők – a szocialista Demeter Márta és Harangozó Tamás, a DK-s Vadai Ágnes – a parlament honvédelmi bizottsága elé vinnének számos robbanással kapcsolatos kérdést, például azt is, hogy milyen magáncéggel kötött szerződést a nemzeti park lőszermentesítésre. (A szerződés a Közbeszerzési Értesítőben megtalálható.)
| ||
Jóval problémásabb – és a bajok tulajdonképpeni forrása – a szerződés első pontja, mely szerint a kft. feladata a teljes terület „tűzszerészeti átvizsgálása és robbanószer-mentesítése”, amely kitétel „a megtalált robbanó- és nem robbanószerkezeteknek a 142/1999. (IX. 8.) kormányrendelet szerinti kezelését” takarja. Ez a rendelet a következők szerint rendelkezik: a „talált robbanótest hatástalanítása, illetve elszállítása és megsemmisítése a kirendelt tűzszerész járőr vagy tűzszerészalegység feladata. A kirendelt tűzszerészen kívül más személynek tilos a robbanótesthez hozzányúlnia vagy azt elmozdítania”. A szerződést a Hortobágyi Nemzeti Park részéről előkészítő és aláíró – azóta a földmutyikkal összefüggésben emelt fővel elkullogó – Szilágyi Gábor tudván tudhatta, hogy a katonai célú robbanótesteket csak a Magyar Honvédség tűzszerészei semmisíthetik meg. Nyilván a másik aláíró fél is tisztában volt ezzel, hiszen ez egy kis szakma, és a rendőrségi tűzszerészek sem tesznek mást, mint a katonaiak: hatástalanítanak és megsemmisítenek. Ez piaci szempontból nem etikátlan magatartás, mert akkor azt is annak minősíthetnénk, ha valaki nyomott áron vállal el egy feladatot, csupán azért, hogy munkához jusson.
A szolgálati út a következő: minden egyes megtalált – feltárt vagy csak bejelölt – lövedéket be kell jelenteni a rendőrségen, az értesíti a tűzszerészügyeletet, aki haladéktalanul intézkedik. Mint arról már szóltunk, az előzetes hatásvizsgálat csekély mennyiségű veszélyes anyagot jelzett a találomra kiválasztott területen. (Illetve nem akadt egy személy, aki elvégezte volna az extrapolálás műveletét.) Ennyi pluszmunkával még elbírt volna az I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, amelynek hitvallása résmentesen illeszkedik a – feje felett – szerződő felek elvárásaiba: „Az alakulat közszolgálati tevékenységet végez. Alaprendeltetése az alapító okiratban, illetve a tűzszerészeti mentesítési ellátásokról szóló 142/1999. (IX. 08.) kormányrendeletben meghatározottak szerint végzett tűzszerészeti mentesítés. Alaptevékenységi körében ellátja az országos tűzszerész készenléti szolgálatot, végzi a katonai eredetű lőszerek, robbanótestek felkutatását, hatástalanítását, megsemmisítését, átvizsgálja a katonai lő- és gyakorlótereket, megsemmisíti a fel nem robbant robbanószerkezeteket.”
A szerződést 2013. augusztus 26-án kötötte meg a nemzeti park és a KBSZT. A befejezés határideje 2014. december 31-e lett volna; tehát mindkét szerződő fél annak tudatában rögzítette a feladatot, hogy valójában nem a fővállalkozó, hanem törvényi kötelezettségének megfelelően a honvédségi tűzszerész ezred végzi el a robbanószer-mentesítést.
| ||
A kft. szeptember 9-én kezdte meg a feltárást, de a megrendelő nemzeti park és a fővállalkozó KBSZT Kft. nagy megrökönyödésére a „mentesítendő területen az előtalálások száma jelentősen meghaladták (sic! – Sz. P.) a korábban feltételezettet”. Egy ideig működött az említett modell: feltalál, bejelent, kivonul – de alig három hónap múlva, november 29-én furcsa közleményt jelentetett meg az MTI. „A téliessé váló időjárási viszonyok miatt erre az évre befejeződtek a Hortobágyi Nemzeti Parkban, az egykori bombázólőtéren folyó tűzszerészi munkálatok – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.” Csakhogy az idézett kormányrendelet és a tűzszerész ezred belső alkotmánya – de a józan ész – sem ismeri az idő téliesre fordultával megszűnő bombafenyegetettséget. Természetesen arról van szó, amire mindenki gondol: valamelyik félnek elege lett. A közleményben nem csupán ez az egyetlen furcsa elem. A szövegezés arra utal, mintha a Magyar Honvédséget valamiféle jogviszony kötné a nemzeti parkhoz: „A Hortobágyi Nemzeti Park területén november 12-én kezdődtek meg a tűzszerészi munkálatok” (…) és „az időjárás függvényében, valamikor a jövő év elején folytatják” – nyilatkozott az ezred sajtóreferense. Ám semmiféle szerződéses viszony nem kötötte egymáshoz a megrendelő nemzeti parkot és a tűzszerész ezredet, úgyhogy a munkálatok sem az év elején, sem a közepén nem folytatódtak. A kft. azonban rendületlenül végezte a feltárás-jelölés-dokumentálás kevésbé veszélyes, de semmiképpen sem felelősségmentes munkáját, és rég túl voltak a húszezredik megtaláláson. Ez olyan drámai mennyiség, amit csak az arányok érzékeltetése fed fel igazán. A Hende Csaba egykori honvédelmi miniszter által közölt adatok szerint a tárgyalt évben – 2014 – a tűzszerész ezred 2612 lakossági bejelentésre vonult ki; ez napi 7 riasztás országszerte. A hortobágyi feltárás napi átlaga viszont 55 robbanószer – ennyihez nyilvánvalóan egy állandóan ott tartózkodó csapat kell.
A problémák 2014 elején-közepén már nem voltak kicsinyek. A vállalkozó részszámlát csak akkor nyújthatott be, ha a szerződés szerint nem csupán a feltárás, de a megsemmisítés is teljesült. A munka egyik fele – a feltárás – jó tempóban zakatolt, a másik komponens – a megsemmisítés – viszont végleg elsüllyedni látszott. Ez egy szerződésmódosításból tudható, amelyet a feltárást végző KBSZT Kft. kezdeményezett, hogy végre valami pénzhez jusson. A módosítás indokaként a katonák nyilatkozatára hivatkoznak, miszerint a Magyar Honvédség „nem rendelkezik elegendő anyagi forrással és megfelelő kapacitással a volt bombázólőtér tűzszerészeti mentesítéséhez, mivel véleményük szerint ez nem közszolgálati feladat”. A vonatkozó kormányrendelet értelmében ugyan egyértelmű, hogy a bombázólőtér tűzszerészeti mentesítése közszolgálati feladat, de a honvédségnek príma eszközei lehettek a nyomásgyakorlásra, ha jogilag nem is volt egészen passzentos az indoklás. Csak az egyik ilyen elem, hogy a törvény szerint a nem sürgős feladatokat elég 30 napon belül megoldani, és ez a határidő tetszés szerint meghosszabbítható. Vagyis akár a végtelenségig elhúzható lett volna a lőtér megtisztítása. Itt már a földművelésügyi és a honvédelmi tárca vitázott, bíróként pedig nyilván az EU-s pénzeken csücsülő Miniszterelnökség osztotta az észt.
Őrségben
Kénytelen-kelletlen megindultak hát az egyeztetések a Hortobágyi Nemzeti Park és az I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred között. (Ez csak kormányzati egyetértésre történhetett, hiszen az uniós pénzeket felhasználó programok módosítása csakis kormányengedéllyel hajtható végre.) A honvédség képviseletében az ezred felügyeletét ellátó Böröndi Gábor dandártábornok volt a főtárgyaló. (Böröndi Gábor volt az ún. Szilvásy–Galambos-kémper egyik ülnöke. A hadbíró mellett a két ülnök egyikének a szavazatára is szükség volt a bukott baloldal két pernahajderének elítéléséhez. Böröndi alig egy hónap múltán a hódmezővásárhelyi lövészdandár vezetését az Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi parancsnokhelyettesének posztjára cserélhette. A per kezdetén a másik ülnök, Fekete Csaba rendőr dandártábornok még a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságot vezette, felmentése után a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatói posztjának ellátására tartották érdemesnek. A Hódmezővásárhelyről startoló Böröndi a Debrecen–Hódmezővásárhely-tengely mentén elhelyezkedő 5. Bocskai István Lövészdandár vezetőjeként – a dandár honlapja szerint – „folyamatos és jól működő kapcsolatot tart fent Debrecen, Hajdúhadház és Hódmezővásárhely város önkormányzatával és vezetőségével, Hajdú-Bihar megye és Csongrád megye önkormányzatával és vezetőségével”.)
A tárgyalások egész évben elhúzódtak, így a lőszermentesítés szempontjából 2014 elveszett. A kormány végül bólintott a szerződésmódosításra a nemzeti park és a kft. között – és valami jutott a Magyar Honvédségnek is. Hogy mi és mennyi, arról nem lehet tudni semmit, a szerződésből csak a tény olvasható ki: „A megrendelő [Hortobágyi Nemzeti Park – Sz. P.] és a Magyar Honvédség I. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrede között egyébként a megállapodás előkészítésre került, melynek nyomán a Magyar Honvédség a mentesítési munkáit 2015. január 15-től végezni fogja. A fentieken túl a Magyar Honvédség által igényelt többletforrásra való hivatkozással, valamint a nagy mennyiségű, jórészt ismeretlen típusú bomba helyszíni robbantása miatt felmerülő további földmunkaigény és egyéb járulékos költségek miatt a 2014. május 27-i projekt szakaszolási és támogatási szerződés módosítási kérelemben, valamint a 2014. október 8-i projekt szakaszolási és támogatási szerződés módosítási kérelem kiegészítésben kérte a megrendelő a támogatási összegének megemelését.” A projektzárás határidejét 2016. május 31-ében jelölték meg.
Látszólag rendben
A most már a helyszínre kitelepült tűzszerész ezred 2015. január 15-én újrakezdte a lőszer-megsemmisítést. Egy év lemaradást kellett volna behozniuk, és megpróbáltak beleadni apait-anyait. Például április 13-án mutatták be a sajtónak azt a tűzszerészeti robotot, amelyet nyilván a hortobágyi lőszermentesítési program felgyorsítása végett szereztek be. A megtekintésen részt vett Hende honvédelmi miniszter, Benkő vezérkari főnök, de a fotó tanúsága szerint ott feszít a tűzszerész ezred laktanyájában Böröndi is. Az ezred parancsnoka, Csurgó Attila ezredes, aki Böröndi dandártábornok embere, az Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi parancsnokhelyettesének egyre gyakoribb látogatásai után mindig gyorsabb és gyorsabb munkára próbálta sarkallni a tűzszerészeket, akik viszont egyre zabosabbak lettek. Hiába várták volna el a parancsnokuktól, hogy kiáll mellettük, Csurgó ezredes inkább a dandártábornok elvárásainak kívánt megfelelni. Érdemes felhívni a figyelmet arra a nem jelentéktelen körülményre, hogy Csurgó nem tűzszerész. A beosztása nem írja elő ugyan a tűzszerészvégzettséget, hiszen az ezred a műszaki alakulat vezénylete alatt áll, de ez akkor válik igazán életveszélyessé, amikor a parancsnoki lánc végén neki kell döntenie operatív ügyekben. A helyszínen az első osztályú járőrparancsnok dönt, de a Hortobágyon előfordult, hogy egy addig még soha nem látott eszközzel találkoztak a szakemberek, ilyenkor pedig a végső döntést lehet, hogy nem is a járőrparancsnok hozza meg.
Értetlenül álltak például azon utasítás előtt, mely szerint a szakképzett tűzszerészeknek kellett őrséget adniuk a Hortobágyon, amikor ezt a munkát egyszerű honvédek is elláthatták volna. Miután egy hétig, a hét minden napján 12 órában mentesítettek, a következő héten őrséget állhattak a semmi közepén. Egy tűzszerész képzése hosszú évekig tart. Az alapképzést követően még legalább három év telik el szüntelen tanulással és gyakorlással, amíg eljut addig egy tűzszerész, hogy 180-200 eszközt ismerjen fel azonnal, s tudja a jellemzőiket fejből. (Egy első osztályú járőrparancsnok már általában ezernél jár.) Gyakran került szóba közöttük az összhaderőnemi vezetés alig titkolt ellenszenve a tűzszerészekkel szemben. A tüzér Böröndi például soha nem nézte jó szemmel a tűzszerészek alakisággal és a szabálykövetéssel szembeni lazaságait. Ha pontosan akarunk fogalmazni: a tűzszerész ezred szarrá volt hajtva.
Praktikus okok miatt – lavírozás az EU-támogatások között – a feladatot két ütemre bontották, hogy minél korábban meglegyen a hadi siker. Az első szakasz – ez költségoldalról a teljes munka nagyjából 25 százaléka – ünnepélyes zárására 2015. június 22-én került sor a helyszínen, diadalmas enumerációval: 1 miniszter (Hende Csaba), 1 helyettes államtitkár (Rácz András, FM), 1 dandártábornok (Böröndi Gábor) és 1 igazgató (Szilágyi Gábor, HNP). Az ünnepi beszédek közül is kiemelkedett a földművelésügyből érkező Rácz talán iránymutatónak szánt kitekintése a tűzszerészet tárgykörében. „Fontos hangsúlyozni, hogy [a lőtér – Sz. P.] kísérleti harcászati eszközök gyakorlóterévé vált az évek alatt, olyan kísérleti harcászati eszközök, amiket máshol nem találunk, úgyhogy ez egy nagy felfedezés, egy nagy tanulmányút a tűzszerészeknek…” Böröndi dandártábornok szerint „a feladat nagy kihívást jelent, ugyanis ilyen kis területen ennyi robbanószert az MH 1. Tűzszerész és Hadihajós Ezrede még soha nem számolt fel. Kiemelt figyelmet fordítottunk az eszközök beszerzésére, azoknak a biztonsági berendezéseknek a meglétére, amelyek garantálják a katonák személyes biztonságát. (…) A magyar tűzszerészek nagy tapasztalatot szereznek ebben a munkában, s ezt a képességet felajánlották a V4 országoknak és a NATO-nak is.”
Ekkor még legalább 40 ezer megjelölt, feltételezett robbanótest hatástalanítása várt tűzszerészekre. A miniszter keresve sem találhatott volna alkalmasabb pillanatot a közérzetjavító bejelentésre: mivel a honvédség nagyra becsüli a tűzszerészeket, ezért július elsejétől 30, majd 2019-ig további 20 százalékos illetményemelést irányoztak elő a számukra. Látszólag rendben mentek a dolgok. A lőszermentesítés viszont korántsem, ha békeidőben négy jól képzett tűzszerész meghalhatott.
A sor végén
A 2015 nyarától diktált feszített tempónak köszönhetően a tűzszerészek állítólag jól álltak a megsemmisítéssel. A talajkutatást végző KBSZT Kft. egyik tulajdonosa, Koklács András szerint ők 99 százaléknál, a tűzszerészek 80-nál tartottak, amikor a tragédia bekövetkezett. Ez az optimista becslés erősen vitatható. Árulkodóak azok a bejegyzések, amelyeket a Facebookon osztanak meg az ezred tagjai és szimpatizánsai. Itt van például ez: „Ahol egy parancsnok feláldozható bábukat lát, ott a katona szorult helyzetben lévő bajtársakat”, majd a megjegyzés: „Ugye, ezredes úr.” Még beszédesebbek azok az események, amelyek ez alatt az egy év alatt történtek az ezrednél. Az állomány jelzéseit általában figyelmen kívül hagyták, a parancsnokokban sokkal erősebb volt a megfelelés vágya, mint a bajtársiasság (sokat idézik ebben a körben mostanság A sólyom végveszélyben című filmet, amelynek épp ez utóbbi a tárgya). Soha annyi tűzszerész nem szavazott a lábával, azaz szerelt le – vagy lépett át a Készenléti Rendőrséghez –, mint az elmúlt másfél évben: huszonöten, talán harmincan is. Előtte senki. Nagyjából a baleset előtt fél évvel vezényelték el egyetemre a vezető tűzszerészt, Horváth Csabát, aki többször is felhívta a vezetőség figyelmét arra, hogy ha nem változtatnak a körülményeken, itt hamarosan temetés lesz. Helyére megbízottként az az Ember István került, aki 2011-ben még csupán főhadnagy volt. Ma már őrnagy.
A tragédia bekövetkeztének egyik feltételezett oka az, hogy valakik ki akarták állítani az üres bombát, mint valami trófeát, ahhoz pedig ki kell vésni belőle a robbanóanyagot. Ilyet csak a vezető tűzszerész engedélyével lehet megtenni.
A hadseregen belül közszájon forog a tűzszerészek fizetése. Egy 2008-as ombudsmani vizsgálat szerint a „járőrparancsnokok átlagos havi alapilletménye bruttó 145 300 Ft”. A 2016-os alapilletményt nem ismerjük, ám a tűzszerészeti pótlék mértékéről pontos számaink vannak: ez a honvédelmi illetményalap
(40 140 forint) 5,3 százalékától egészen 17 százalékáig terjedhet óránként. A vizsgálat nem kertel: „A tűzszerészek járandóságai tekintetében összességében megállapítható, hogy nincs arányban azzal az életveszélyes tevékenységgel, amelyet nap mint nap végeznek.” Szintén a Szabó Máté vezette 2008-as bizottság megállapítása, hogy a „tűzszerészek veszélyes munkakörük következtében naponta legfeljebb 6 óra szolgálatot láthatnának el, ennek ellenére – az alacsony létszám miatt – állandó a túlszolgálat elrendelése”. Ismerünk olyan tűzszerészt, aki az addig összegyűlt 55-60 szabadnapját még szeptemberben sem tudta kivenni. Az ezred létszáma nem nyilvános adat, de amikor 2007-ben zászlóaljból ezreddé váltak, egy beszámoló szerint az „állománytábla felterjesztésének igénye további 38 főt igényelt, mely támogatást kapott a vezérkari főnök részéről, azonban a költségvetési lehetőségek keretében erre csak a későbbiekben lesz lehetőség”. Ez „a későbbiek” most van, ám ha a hároméves tűzszerészképzés idejét vesszük alapul, valószínűleg még ma is elég szűk lehet a diszpozíciót elkészítők mozgástere.
Rakjuk hozzá ehhez a nyáron forró, télen fagyos pusztát, a tizenkétórázást, az értelmetlen őrségadási kötelezettséget. És persze ne feledjük azt a régi aknászmondást, mely szerint minden tűzszerésznek megvan a maga bombája, amelyre rá van írva a neve: ha szerencséje van, nem találja meg.
Hogy mi történt, azt állítólag kideríti majd a független honvédségi vizsgálat. Ám az állomány ebben nemigen hisz. A HVG megszólaltatott egy szakértőt, aki a 197-es, ún. „Mű/213-as robbantási utasítás” szállítást tiltó passzusát idézve kijelentette, hogy a tűzszerészek hibáztak, amikor megmozdították a bombát. Ehhez nem árt tudni, hogy egy-egy bomba felrobbantásához nagyon nagy mennyiségű töltet kell, hogy az tényleg megsemmisüljön. Ezt általában túl is méretezik, hogy biztosan elmenjen – ahogy a szakzsargon mondja. Napi 50-70 bombával sosem végeztek volna, ha egyenként semmisítik meg őket. Az rengeteg idő, és abból pedig egyre kevesebb maradt. De ami a legfontosabb, hogy egy 250 kilós bombát nem szabad helyben robbantani. Akár egy mini Mariana-árok is keletkezhetett volna az Alföldön, ha helyben „küldik el azt a 250-est”.
Van egy különösen kíméletlen momentuma a tragédiának. Néhány órával a történtek után a hadvezetés a helyszínre vezényelte a hozzátartozókat, hogy ők azonosítsák szeretteiket. A tűzszerészek hosszú évek óta kérvényezik e protokoll elhagyását, de még most is vannak olyanok a vezetésben, akik képtelenek eltekinteni e szörnyű procedúrától.
Ami mármost a négy élet árát illeti. A Hende Csaba minisztersége alatt megszüntetett biztosítás kompenzációjaképpen a jelenlegi vezetés ígéretet tett arra, hogy a hátramaradottak megfelelő kárpótlásban részesülnek. A megszüntetett szerződésben egy kiemelt veszélyességű küldetésnél a Groupama a Magyar Honvédség-alapbiztosítás 1,5 milliós élet- és 3 milliós rokkantsági biztosítási összegénél magasabb, öt-, illetve tízmillió forint kártérítésre vállalt fedezetet. A méltányosság nyilván azt kívánná, hogy ne csupán egyösszegű kártérítést kapjanak az özvegyek. A négy katona után öt kiskorú gyerek maradt árván. A minisztérium – ígérete szerint – a jelenleg érvényben lévő szabályoknak megfelelően gondoskodik a hátramaradottakról, az özvegyekről, az árvákról. „Ez nem rövid távú gondoskodás, hanem hosszú távon is érvényes, hiszen a hátramaradott gyerekek életét egészen a felnőttkorukig végigköveti” – fogalmazott Huszár János vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának szárazföldi parancsnokhelyettese. Bár a döntés megszületett, a minisztérium jogászai még vizsgálják, az összeg közérdekű adatnak minősül-e. Az állománynak kétsége sincs afelől, hogy az összeg most kiugróan magas lesz, de csak azért, hogy a sok-sok nulla elfeledtesse a nyilvánvalót: megint a sor végén állók jártak rosszul.
| Nyugodjanak békében
Balázs Ádám őrmester, posztumusz hadnagy (1981–2016) tűzszerész altiszt, II. osztályú tűzszerész Juhász Attila főtörzsőrmester, posztumusz hadnagy (1978–2016), járőrparancsnok, I. osztályú tűzszerész Kozár Gábor szakaszvezető, posztumusz hadnagy (1985–2016) III. osztályú tűzszerész Rózsa János Nándor főtörzsőrmester, posztumusz hadnagy (1981–2016) tűzszerész búvár altiszt, II. osztályú tűzszerész |
A cikk elkészítéséhez nélkülözhetetlen segítséget nyújtott Gyömbér Béla blogger – Jog a lappal –, valamint Kovács Gyula nyugállományú katona.
