Félmilliárdot kapnak az egyetemek, melyek kollégiumi helyeiket átengedték a zarándokoknak

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 18.

Belpol

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a hallgatóik kárára.

Csaknem félmilliárd forintos támogatást kapnak azok az egyetemek, melyek kollégiumi épületeket engedtek át a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zarándokainak a hallgatóik kárára. A pénzt az intézmények a kollégiumi és hallgatói szolgáltatások fejlesztésére fordíthatják – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Az ITM közlése szerint a budapesti egyetemek vezetésével és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával egyeztetve közel 5500 kollégiumi férőhelyet biztosít a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus önkéntesei és zarándokai részére.

Az ügyben közleményt adott ki a Hallagatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is. E szerint az egyetemek hallgatói önkormányzataival és az ITM-mel egyetértettek abban, hogy a kollégiumi férőhelyek elosztását oly módon kell megszervezni, hogy mindazok számára, akiknek szükséges a kollégiumi hely, biztosított legyen. Abban is megállapodtak, hogy nem kell szeptemberre kollégiumi díjat fizetniük azoknak, akik csak a hónap második felében költözhetnek be.

Úgy tudni, azoknak az érintett diákoknak, akiknek a szállását kiadják a zarándokoknak, azok számára távolléti oktatás lesz biztosított, vagyis nem számít majd hiányzásnak, ha a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ideje alatt nem vesznek majd részt az órákon, mert nem lesz hol lakniuk.

(ITM)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.