Felmondtak az Index egyik főszerkesztő-helyettesének

  • narancs.hu
  • 2020. november 13.

Belpol

Balogh Ákos Gergely augusztusban került a laphoz.

„Az elmúlt három hónapban kiderült, nem egyformán gondolkodunk az Indexről és az Index-főszerkesztő-helyettesek szerepéről. Tárgyalunk vele ugyanakkor további lazább együttműködési formákról” – mondta Szombathy Pál az Index főszerkesztője a Media1-nek. Az Azonnali.hu vette észre, hogy Balogh Ákos Gergely már nem szerepel az impresszumban; a portál megkereste őt, de nem válaszolt, hogy miért mondtak fel neki.

Balogh augusztusban került a laphoz, amikor az Index mintegy teljes szerkesztősége felmondott. Egyebek mellett alapítója volt a Fidelitas egykori ifjúsági lapjának, az Utolsó Figyelmeztetésnek (UFi), később az annak nyomán létrejött Reakciónak, majd a mandiner.hu-nak.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.