Felolvasta a kirúgott tanárok névsorát a Momentum képviselője a köztévében

  • narancs.hu
  • 2022. december 14.

Belpol

Az EU és a magyar kormány közötti megállapodás miatt hívták, de az oktatás kérdésére és a tanárok és diákok tiltakozására terelte a szót.

Az EU és a magyar kormány közötti megállapodásról kérdezték az M1 reggeli műsorában Tompos Mártont, a Momentum frakcióvezető-helyettesét és szóvivőjét, aki hamar az oktatás kérdésére és a tanárok és diákok tiltakozására terelte a szót. És ha már szóba hozta a témát, fel is olvasta a tiltakozásuk miatt kirúgott tanárok névsorát, bár a műsorvezető igyekezett közbevágni.

Tompos, aki kockás ingben és "Tanár nélkül nincs jövő" feliratú pólóban ült be a stúdióba, elég hamar eljutott a megállapodás kérdésétől az oktatás helyzetéig.

Azzal kezdte, hogy érdemes megjegyezni, hogy egyrészt Magyarországnak még teljesítenie kell egy sor mérföldkőnek számító intézkedést, hogy tényleg megkapja a helyreállítási alap pénzeit. Másrészt a kohéziós alapokból még mindig rengeteg pénzt befagyasztva tart az EU.

Hogy mennyit? 2600 milliárd forintot, vagyis minden magyar állampolgárra leosztva 260 ezer forintot, többet, mint egy kezdő tanár fizetése. Innen pedig már lényegében percekig csak a tanárok tiltakozásáról és az őket ért retorziókról esett szó, bár a műsorvezető igyekezett bedobni a kormány által is sokszor hangoztatott érvet, hogy a tanárok fizetését is az uniós forrásokból emelné a kormány.

Tompos erre válaszolva elkezdte felolvasni a 13 kirúgott tanár nevét. A műsorvezető, amint felfogta, mi következik, igyekezett közbevágni, de Tompos egy kézmozdulattal jelezte, hogy ő ezt bizony be fogja fejezni.

Utána arról kérdézte a műsorvezető, hogy ha a Momentumnak olyan fontos a tanárok helyzete, a párt EP-képviselője, Cseh Katalin miért szavazta meg a magyar kormányt elítélő határozatot, ami hozzájárult a források zárolásához és ahhoz, hogy eddig elhúzódott a megállapodás.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.