Félrevezették a rendőröket

  • narancs.hu
  • 2020. január 28.

Belpol

A vártnál kisebb béremelést kapnak és elveszíthetik a bérlettámogatásukat is.

A megyei rendőr főkapitányságok munkatársait a napokban értesültek arról, hogy februártól bérletet kell venniük a Volánbusz járataira, mert a szervezet nem tudott megállapodni a busztársasággal. Korábban a rendőrség „átalánydíjat” fizetett, így munkatársainak csak a szolgálati igazolványt kellett felmutatniuk a felszálláskor. Mostantól viszont, ha nem lesz gyorsan megoldás, akár havi 30-40 ezer forintot is el kell költeniük az ingázóknak – tudta meg a Népszava. Hozzáteszi: a budapesti civil rendőrségi hivatalnokok már ebben a hónapban elveszítették bérlettámogatásukat, hiszen a fővárosi felnőtt bérlet árával csökkent a bérük.

A helyzet a napilap szerint azért különösen kellemetlen, mert a korábbi kormányzati ígéretek alapján a rendőrök egy nagyobbacska béremelésre számítottak. De az alapbéremelés helyett csak 10 százalékos kiegészítő juttatást adott a kormány, és még az sem biztos, hogy azt jövőre is megkapják – idézte a lap Bárdos Juditot, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnökét.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.