Felülvizsgálná a Kúria az óvadék kiszabásának gyakorlatát Viking Sigyn kapitányának ügye apropóján

  • narancs.hu
  • 2019. június 30.

Belpol

A Kúria elnökhelyettese szerint a feltételes szabadságra bocsátásra is nagyobb figyelmet kell fordítani a jövőben, mert “automatizmussá kezd válni.”

Foglalkoznia kell a Kúriának az óvadék megállapításának gyakorlatával – jelentette ki Dr. Kónya István, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a Hableány tragédiája és a Viking Sigyn kapitányának óvadék ellenében történő szabadlábra helyezése kapcsán.

A Kúria elnökhelyettese úgy fogalmazott, hogy “A bírósági jogalkalmazás egységére, helyes irányú gyakorlatára kell a Kúriának vigyáznia” – írja a hvg.hu.

Kónya szerint a feltételes szabadságra bocsátásra is nagyobb figyelmet kell fordítani a jövőben, mert “automatizmussá kezd válni.”

Hangsúlyozta, a feltételes szabadságra bocsátás nem alanyi joga az elítéltnek, hanem egy törvényi lehetőség, arra az esetre, ha az elítélt megbánta tettét és a szabadulásra felkészült, vagyis a társadalomra már nem jelent veszélyt.

A Kúria elnökhelyettese mindezt azután nyilatkozta, hogy az ügyészség tiltakozása ellenére a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék is engedélyezte, hogy a Viking Sigyn ukrán kapitánya, Jurij C. 15 millió forintos óvadék ellenében négy hónapra bűnügyi felügyelet alá kerüljön. Jurij. C.-t június 13-án engedték ki az előzetesből, nyomkövető viselésére kötelezték, nem hagyhatja el Budapestet, és hetente kétszer jelentkeznie kell a nyomozóhatóságnál.

A történtek  miatt Polt Péter legfőbb ügyész a Kúriához fordult.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.