Ferenc pápa hivatalosan is bejelentette, hogy szeptemberben Budapestre látogat

  • narancs.hu
  • 2021. július 4.

Belpol

Azt még mindig nem tudni, hogy találkozik-e Orbán Viktorral.

Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja.

Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik. Hozzátette, hogy szeptember 12. és 15. között pásztori látogatást tesz Szlovákiában.

Az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust a pandémia miatt idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A zárómisét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Ferenc pápa szokatlan módon még csak udvariassági találkozást sem kíván megejteni Orbán Viktorral és Áder Jánossal – legalábbis erről értesült a National Catholic Register egyházi újság. Ferenc pápa egyértelművé tette, hogy a reptérről egyenesen az esemény helyszínére, a Hősök terére megy, onnan pedig pár óra múlva már indul is Pozsonyba. 

A Register név nélkül nyilatkozó forrásai szerint, ha tényleg nem fog Ferenc pápa Orbánnal és Áderrel találkozni, az nagy „arculcsapás” lesz Orbánnak és a magyaroknak is. Éppen ezért Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes és Erdő Péter bíboros múlt héten Rómába ment, hogy egyeztessenek a pápa programjáról.

A Register szerint egyértelműen politikai okok állnak Ferenc pápa döntése mögött, ugyanis már korábban nézeteltérés alakult ki magyar kormány és közte, Magyarország bevándorlásellenes politikájával kapcsolatban.

Majd néhány nappal később a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményt adott ki, mely szerint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró szentmise előtt Ferenc pápa "a tervek szerint külön találkozni fog a magyar állam vezetőivel, Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a kormány tagjaival és más magas rangú állami vezetőkkel." Majd hozzátették, hogy Ferenc pápa programja még "szervezés alatt van".

Frenc pápa vasárnapi beszédében erről semmit sem említett, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pedig az MTI-hez eljuttatott üzenetében azr írja, hogy a katolikus hívek közössége nagy örömmel és szeretettel várja Ferenc pápát, és úgy fogalmaz:"imádkozunk azért, hogy a járványhelyzet enyhülésével a Szentatya látogatása számunkra a remény és az újrakezdés jele legyen". 

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig úgy kommentálta a vasárnapi beszédet, hogy "örömmel hallottuk Ferenc pápa bejelentését, hogy elfogadta a Budapestre szóló meghívást, és tisztelettel várjuk őt szeptember 12-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje alkalmából. A Szentatya látogatásának részleteiről az ilyenkor szokott módon folytatódnak az egyeztetések."

Magyarországon 25 éve, 1996-ban volt legutóbb pápalátogatás, II. János Pál pápa akkor Pannonhalmára és Győrbe látogatott el.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.