Karácsony: A Diákváros ügye a kormány egyik legnagyobb árulása

  • narancs.hu
  • 2021. július 4.

Belpol

Az MSZP-Párbeszéd Jámbor Andrást támogatja az előválasztáson. 

„A Diákváros ügye a kormány egyik legnagyobb árulása” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester vasárnapi online sajtótájékoztatóján, amit a Diákváros tervezett helyszínén tartott. A miniszterelnök-jelölt szerint nem csak a vidékről Budapestre érkező diákokat, és a fővárosi önkormányzatot árulták el, amellyel megállapodtak a projektről, hanem saját magukat is, mert a Diákváros egy olyan szerencsés kivétel volt a kormány és a főváros „rossz viszony szabályrendszerében”, amiben egyett tudtak érteni.

Hozzátette, „pontosan tudjuk, Budapesten mennyire kevés a kollégiumi férőhely”, a fővárosba érkező vidéki fiatalok jelentős része albérletbe kényszerül, ami egyébként kedvezőtlenül hat a budapesti ingatlanárakra is. Karácsony sajtótájékoztatójáról az MTI is beszámolt, de a beszédéből annyit idézett, hogy „amikor igent mondunk a diákvárosra, akkor természetesen nemet mondunk a Fudan-beruházásra is. Az utóbbi egyik legnagyobb problémája szerinte, hogy kiszorítaná a diákvárost Budapest legértékesebb fejlesztési területéről”. 

Karácsony a tájékoztatón bejelentette azt is, hogy az MSZP-Párbeszéd szövetség a főváros 6-os számú választókerületében (Józsefvárosban és Ferencvárosban) Jámbor Andrást, a Szikra Mozgalom jelöltjét támogatja.

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.