Főrendek kárpótlása: Osztályharc

szerző
Szõke Zsuzsa
publikálva
2000/4. (01. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A történelmi arisztokrácia képviselői lapunk hasábjain elvétve bukkannak föl; a múlt hét után azonban ismét itt vannak, ilyen ez a 2000. év. A főnemesi Buttler család egykori kúriáját szerette volna vissza, ám "ősi jussukból" kiforgatták őket, ahogyan ők fogalmaztak. Az ügy a Legfelsőbb Bíróságot is megjárta, a család ott is pert vesztett.

A történelmi arisztokrácia képviselői lapunk hasábjain elvétve bukkannak föl; a múlt hét után azonban ismét itt vannak, ilyen ez a 2000. év. A főnemesi Buttler család egykori kúriáját szerette volna vissza, ám "ősi jussukból" kiforgatták őket, ahogyan ők fogalmaztak. Az ügy a Legfelsőbb Bíróságot is megjárta, a család ott is pert vesztett.

Amin nincs mit csodálkozni, hiszen a családon átok ül: ezt magától Mikszáth Kálmántól tudjuk, aki a Különös házasság című regényében szintén egy Buttler sarj viszontagságait meséli el.

A Buttler család írországi eredetű. Egyik ága német földre, illetve a német lovagrenddel a Baltikumba származott el. A drezdai születésű báró Buttler Ewald volt az, aki - már a Monarchia határain belülről - Sziléziából telepedett le a mai Magyarország területén, és megteremtette a kelecsényi birtokot - avatja be lapunkat a Buttlerek genealógiájába az ötvenéves, Belgiumban élő Buttler-Szalachy Hubertus báró. Az ősi kelecsényi fészek férfi tagjai magas rangú katonatisztek, országbírók, főispánok és országgyűlési képviselők voltak. Hubertus nagyapja, Buttler Elemér országgyűlési képviselőként vett részt a két világháború közötti időszak politikai életében. Első feleségét korán elvesztette, második felesége pedig az oroszok által 1945-ben meggyilkolt gróf Vay László özvegye, Andrássy Margitka volt. Két lányuk közül Klára egy erdélyi földbirtokos-fertálymágnáshoz, Szalachy Bélához ment feleségül - így lett Hubertus báró Buttler-Szalachy. Az arisztokrata rokonok közül egyesek idegen országból származnak: a prandaui Hilleprandok (Mailáth-rokonság), a herceg Odescalchiak (Zichy- és Mailáth-felmenők), a báró Drangriesek (Buttler és Pongrácz dinasztia) vagy éppen az olasz gróf de la Motte-ág. Hubertus báró tehát nettó főrend. Nem véletlen, hogy szüleinek 1948-ban el is kellett hagyniuk a kelecsényi családi birtokot; meg sem álltak Belgiumig. Ám ezzel még korántsem ért véget a család történelmi hányatottsága.

A nagy lemondás

A rendszerváltás egyik fő és igen sokak által vitatott kérdése volt a II. világháború után államosított/elvett magántulajdonért járó kárpótlás módja. Ha még emlékezünk rá, a kisgazdák például (köztük Torgyán József) első körben teljes reprivatizációt szorgalmaztak. Ez elég bizarr helyzetet eredményezett volna, így hát az Antall-kormány megalakulása után Kónya Imre, az MDF frakcióvezetője az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, hogy a kisgazdák által kiindulópontnak tekintett 1947. évi tulajdonviszonyok alapján lehet-e a piacgazdasághoz idomuló kárpótlási törvényt alkotni. Az AB határozata értelmében a piacgazdaságot létrehozó, a magántulajdont elismerő és védő állam erkölcsi kötelessége, hogy az intézkedései által sérelmet szenvedettek anyagi kárpótlásáról gondoskodjék. Az alkotmánybírák azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy az 1947 előtti tulajdonviszonyok visszaállítása egyben a földbirtokrendszer visszaállítását is jelentené.

E felemás helyzetet feloldandó O´sváth György, Antall József tanácsadója 1991 elején a Gellért Szálló dísztermébe invitálta a főrendeket. Ott volt az összes főrend New Yorktól Melbourne-ig, Stockholmtól Fokvárosig, mindenki, akit a történelem elűzött itthonról, emlékezik Hubertus báró. "O´sváth szép beszédet mondott a demokráciához vezető göröngyös útról meg a hazaszeretetről. Miután mindenki kisírta magát, előállott a farbával: mondjunk le egykori földbirtokainkról, hogy a Mari néniknek is jusson egy kapavágásnyi föld. Hozzátette, hogy a magyar történelmi egyházakkal már sikerült e kérdésben megállapodniuk. Mi is nagyvonalúan lemondtunk hát a főrendeket megillető birtokigényünkről. Cserébe ezért ahhoz ragaszkodtunk, hogy egy-két jelentősebb ingatlanunkat a reprivatizáció keretében visszakaphassuk."

A főrendek családonként össze is állították a visszaigénylendő ingatlanok listáját. A Buttler-Szalachyak a kelecsényi kúriát és a hozzá tartozó majorsági birtokot kívánták visszakapni. A főrendek által kért reprivatizáció, ellentétben az egyházival, nem terhelte volna az államkasszát, mivel vállalták, hogy a műemlék jellegű ingatlanokat saját pénzükön visszaállítják eredeti állapotukba.

Elővásárlási jog

Öt hónappal a Gellért szállóbéli megállapodás után megalkotott "első kárpótlási törvény" általános indoklása így szól: "A modern piacgazdaságnak megfelelő, rendezett tulajdoni viszonyok kialakítása és a tulajdoni állapotok bizonytalanságának felszámolása érdekében az állam a magántulajdonban okozott sérelmek orvoslását nem a tulajdoni tárgyak visszajuttatásával (reprivatizációval), hanem a volt tulajdonosok részleges vagyoni kárpótlásával kívánja orvosolni."

Hubertus báró szerint a főrendek becsapottnak érezték magukat. Mégsem tiltakoztak, hanem levélben kérték Antall József miniszterelnököt: ha már nem kaphatják vissza kúriáikat, akkor legalább hadd lehessen elővásárlási joguk az ingatlanokra.

Hubertus báróék esetében ez azt jelentette, hogy a kelecsényi épületet és a majorságot az akkori kezelő, a Magyarnándori Állami Gazdaság (MÁG) privatizáció alá vont ingatlannyilvántartásából kellett volna kivenni. "A miniszterelnök úr az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalnak (OKKH) továbbította is a levelünket, akik írásban értesítettek arról, hogy elővásárlási jogunkat elismerik és fenntartják", mondta Hubertus báró a MaNcsak.

Az OKKH a belgiumi Buttler-Szalachy család elővásárlási jogáról hivatalos levélben értesítette a kúria kezelőjét, a MÁG akkori igazgatóját, Cseh Marcellt. 1991. november 21-én az Ingatlanpiac című újságban a MÁG versenytárgyalást hirdetett meg a kelecsényi kúriára, a kikiáltási árat 30 millió forintban állapította meg. Cseh Marcell a versenytárgyalásról céges papíron értesítette a Belgiumban élő családot. Hubertus harminc nap múlva meg is jelent Magyarnándorban, ahol egy dán cég volt a konkurens; ám mindkét fél sokallta a kikiáltási árat, ezért a versenytárgyalást három hónapra elnapolták.

A jogásznő színre lép

Cseh Marcellt 1992 tavaszán a Földművelésügyi Minisztérium (FM) "nyugdíjazta", és helyébe igazgató-vállalati biztosként Szabó Mihály főmérnököt nevezték ki: megbízatása 1992. április 30-tól október 31-ig szólt. Szabónak az FM és az Állami Vagyonügyökség (ÁVÜ) által meghatározott privatizációs bevételt ez alatt a fél év alatt kellett produkálnia. Szabó Mihály 1992. szeptember 2-án 14,6 millió forintért eladta a Buttlerek kelecsényi fészkét egy Lorev Kft. nevű cégnek.

Az egyetlen magyarországi Buttler, Mária, férjének a segítségével fölvette a kapcsolatot a Londonban élő, igen gazdag, Magyarországra visszavágyó Ullein-Reviczky Lovice Máriával. (A család szerint Buttler Mária a családtagjaitól elszenvedett vélt vagy valós régi sérelmeiért ily módon kívánt visszavágni.) Reviczkynek tetszett az ajánlat; telefonált régi magyarországi barátnőjének, Benczéné Tóth Juditnak, aki akkoriban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium (MKM) köztisztviselőjeként reprivatizációs ügyekkel foglalkozott. Az MKM jogásznője 1992. szeptember 1-jén egymillió forintos alaptőkével létrehozta a Lorev Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, majd a Lorev Kft. ügyvezető igazgatójaként 1992. szeptember 2-án megvette a MÁG-tól 14,6 millióért a kelecsényi Buttler-kúriát. (A Lorev Lovice Reviczky nevére utal.)

A jogásznő 1993. február 1-jétől az ÁVÜ Ellenőrzési Igazgatóságán ügyintéző volt, amihez tanácsosi cím dukált. 1995. június 16-tól a jogutód ÁPV Rt. Etikai Tranzakciós és Szerződésmenedzsment Ügyvezető Igazgatóságának jogtanácsosa volt 1996. április 15-ig. Tóth Judit jelenleg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) Agrárrendtartási Hivatalának köztisztviselője, ezzel párhuzamosan az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának is tagja. (Mindemellett Torgyánné Cseh Mária személyes jó barátnője, akivel a kisgazda nőszövetségben aktivizálják MÁGukat.)

Nincs az ügyben semmi rendkívüli, jelentette ki lapunknak Benczéné Tóth Judit. "Én a MÁG akkori jogtanácsosával, Bódis Pállal konzultáltam, aki valósággal fellélegzett, hogy végre megszabadulhat a cég Kelecsénytől. Fél órával az adásvételi szerződés megkötése után két öregember, a belgiumi Buttlerek berobbantak az ajtón. Minősíthetetlen hangnemben ordibáltak velünk, hogy mi elloptuk az ő jogos jussukat, és ők ezt nem hagyják annyiban. Elég szánalmasak voltak", mondta Tóth Judit.

Összeférhetetlenség

kizárva

A Belgiumból váratlanul "berobbant" két "szánalmas" öregember az éppen Budapesten tartózkodó Szalachy Béla és Buttler Klára voltak, Hubertus szülei, akiket egy Szalachy-leszármazott értesített a várható üzletkötésről. Az idős házaspárnak így pusztán két órája maradt arra, hogy kocsit bérelve elvergődjenek Magyarnándorba, megakadályozandó a törvénysértő kontraktust. A kárpótlási törvény 9. paragrafusa kimondja: "A kárpótlásra jogosultat a volt tulajdonának az Állami Vagyonügynökség (...) által történő értékesítése során elővásárlási jog illeti meg." Az előprivatizációs törvény 9. paragrafus (2) bekezdése pedig így rendelkezik: "A versenytárgyalási felhívást, a kikiáltási árat és az ajánlatok benyújtásának határidejét legalább 30 nappal megelőzően, legkevesebb két alkalommal, két-két napilapban meg kell hirdetni." E máig hatályos törvényi előírásokat mind a MKM-es jogásznő, mind a MÁG jogtanácsosa figyelmen kívül hagyta. (A Legfelsőbb Bíróság 1999. júniusi ítélete szerint okkal: a határozat szerint a kúria adásvételi szerződése egy vonatkozó törvény értelmében olyan jogügyletnek minősül, amely kizárja a belgiumi Buttlerek elővásárlási jogát. Ha jól értjük, az elővásárlási jogot a kárpótlási jeggyel való fizetéshez köti a verdikt.)

"Kínosan ügyeltem arra, hogy a tranzakció során minden törvényes legyen", állította Tóth Judit. "Arra is kényesen vigyáztam, hogy köztisztviselőként meg ne sértsem a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény összeférhetetlenségre vonatkozó előírásait. Amikor átkerültem az ÁVÜ-höz, 30 napon belül eleget tettem bejelentési kötelezettségemnek, miszerint ügyvezető igazgatója vagyok egy olyan cégnek, amely a munkáltatómmal azonos tevékenységet folytat, így szintén 30 napon belül le is mondtam a Lorev Kft. ügyvezetői posztjáról. Azóta nekem semmiféle közöm nincsen a Lorevhez", mondta Tóth Judit.

Cégbírósági adatok szerint a Lorev Kft.-t 1992. szeptember 1-jén jegyezték be a fővárosban mint magyar, illetve külföldi részvétellel működő gazdasági társaságot. A kft. tagnévsorát Ullein-Reviczky Lovice Mária vezeti, másodikként az akkori MKM-es köztisztviselő, Benczéné Tóth Judit szerepel, harmadikként pedig egy svájci állampolgár, Robert C. Bachmann. A cégjegyzésre jogosult ügyvezető Benczéné, a cég székhelye pedig megegyezik az ügyvédnő budapesti lakcímével. Az ÁVÜ-höz 1993. február 1-jével átigazolt jogtanácsosnő papíron eleget is tett az összeférhetetlenséget szabályozó törvényi előírásoknak, ugyanis 1993. február 28-i hatállyal lemondott az ügyvezetőségről. Helyét Tóth László vette át, akinek lakcíme azonos Tóth Juditéval, így a cég székhelye továbbra is megegyezik a jogásznő lakcímével, holott Tóth Judit akkor már az ÁVÜ köztisztviselője volt. Sőt: 1993. március 10-én a Lorev Kft. adásvételi szerződést kötött a MÁG kezelésében lévő és teljesen törvényellenesen privatizáció alatt tartott kelecsényi majorságra, amit 1,9 millió forintért szereztek meg Reviczky Lovice Máriának. Az ÁVÜ mind a kúriára, mind a majorságra kötött adásvételi szerződést jóváhagyta. (Mint már arról szó volt, Tóth Judit 1996. április 15-ig volt az ÁVÜ/ÁPV Rt. Etikai Tranzakciós és Szerződésmenedzsement Ügyvezető Igazgatóságának jogtanácsosa, miközben a cégadatok szerint 1996. augusztus 1-jéig a Lorev Kft. székhelye azonos a köztisztviselő-jogásznő-exügyvezető lakcímével.)

A Lorev Kft.-vel egyébként van egy kis kavar: az első Lorev 1997. január 16-án megszűnt, de más cégszámmal egy hasonló székhelyű és tagságú Lorev 1996. augusztus 1-jéig működött. Neve akkor Kelecsény Kft.-re változott, székhelye Magyarnándor, Kelecsénypuszta l., ügyvezető igazgatója pedig Ullein-Reviczky Lovice Mária lett. A társaság egymillió forintos alaptőkéjét 1997. április 1-jén hatmillióra emelték, Tóth Judit pedig immár ÁPV Rt. fb.-tagként és FVM-köztisztviselőként tagja a Lorev Kft.-nek.

Szőke Zsuzsa

szerző
Szõke Zsuzsa
publikálva
2000/4. (01. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra