Friss tanulmány állítja, hogy ősszel megnyerheti Budapestet az ellenzék

  • narancs.hu
  • 2019. március 26.

Belpol

A Republikon végigvett mindent.

„A 2019-es önkormányzati választásokon Budapesten legyőzhető a Fidesz: mind a főpolgármesteri, mind a kerületi polgármesteri versenyeket megnyerheti az ellenzék” – ez a Republikon Intézet friss, az őszi, budapesti választásról szóló tanulmányának legfőbb állítása.

Az elemzést részletesen a hvg.hu ismertette, és az intézet állítása több ponton is alá van támasztva:

-      a tavalyi országgyűlési választáson a Fidesz egyik kerületben sem szerzett abszolút többséget – legerősebb kerületében is csak 43 százalékot ért el, és mindössze 6 kerületben ért el 40 százaléknál jobb eredményt

-      eközben az is igaz, hogy a kormánypártok gyengébbek a fővárosban, mint országosan

Elemzésében a Republikon három csoportra szedte a budapesti kerületeket. Egyrészük az ellenzék számára esélyes kerületek, ebből csaknem az összes felét, összességében 11-et azonosítottak be. „Ezek olyan pesti kerületek, melyek egy részében most is ellenzéki polgármester van hivatalban, például a hagyományosan baloldalinak számító XIII. (Tóth József) vagy XIV. kerület (Karácsony Gergely, bár ő főpolgármesternek indulna, helyét a kerületben Horváth Csaba szocialista politikus venné át a hírek szerint), de ide soroltták a belvárosi VI. és VII. kerületet is.”

Aztán jönnek a billegő kerületek, „ahol a kormánypártnak és az ellenzéknek egyaránt megvan az esélye a győzelemre: a II., III., IV., VIII., X., XI., és a XXII. kerület. Ezek a kerületek igencsak eltérnek egymástól, a győzelemhez differenciált stratégiára van szükség.”

Végül ott vannak az ellenzék számára nehezen nyerhető kerületek a konzervatívabb budai és belvárosi I., V. és XII. kerületek, de ide sorolható a XVI. és a XVII. kerület is.

A kerületek jelentősége azért nagy, mert a fővárosi közgyűlés 33 helyéből 23 ezekben a körzetekben dől el. A Republikon becslést készített a különböző formációjú együttműködések következményéről – erről bővebben olvashat a hvg.hu cikkében.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.