Gyurcsány: A Tisza gyengíteni akarja Karácsonyt, minden jogkört el akar venni tőle

  • narancs.hu
  • 2024. október 31.

Belpol

Értékelte a DK-vezér a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését, a párt beleáll a Horn Gyula sétány megtartásába is. 

Facebook-videóban elemezte a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, aki arról beszélt, hogy nagy a "maszatolás" a közgyűlésben, de összességében a Tisza Párt gyengíteni próbálja Karácsony Gergely főpolgármestert. 

A maratoni ülés főbb kérdéseit itt foglaltuk össze: 

Gyurcsány a videójában arról beszélt, hogy a Fidesz továbbra is üti-vágja Karácsony Gergelyt és Budapestet, de ez nem újdonság, viszont a Tisza képviselőinek viselkedése újdonság. Gyurcsány úgy értékelte, hogy a párt mindent megtesz annak érdekében, hogy nehezítse a főpolgármester bármilyen típusú szövetségkötését, ezért állt az egyes budapesti diákszervezetekkel való együttműködés útjába is.

Emellett a Tisza szerinte mindent megtesz annak érdekében, hogy "minden jogkört elvegyen a főpolgármestertől", ezért újabb és újabb módosítókat szavazott meg a Fidesszel együtt annak érdekében, hogy a végén "béna kacsává tegye a főpolgármestert, és ha úgy tetszik, kalodába zárja". Arról is beszélt, hogy ha bezárják a főpolgármestert, majd rajta kérnek számon dolgokat, "az eléggé alja dolog". Végül azonban a Tisza szándékai szerint módosított szmsz-t már nem szavazták meg, mert az már csak a Tiszát elégítette volna ki, amely viszont csak "zavart akart kelteni".

"Elszámolta magát a Tisza ebben a hatalmas nagy kalkulációban, mert az új szmsz egyébként még több jogot ad Karácsonynak, ahhoz képest, amibe ő már most ősszel belement volna. Hát mondhatnám azt, hogy saját dugába dőlt akkor, amikor össze-vissza szavazott a Fidesszel mindenfajta módosítókat" – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, bár nem fogadtak el új szmsz-t, csak az előző maradt érvényben. 

A DK elnöke kifejtette véleményét a XIII. kerületi Horn Gyula sétány ügyéről is – erről már évek óta zajlik a vita, végül idén augusztus végén a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy meg kell változtatni a nevét. A Fővárosi Közgyűlésbe a Fidesz vitte be a témát, hogy változtassák Pesti srácok sétányra, amit meg is szavaztak.  

Gyurcsány arról beszélt, hogy bár a DK eddig is "nagyon erős kritikával illette", de a demokratikus népakarat legitimálta őt a választások útján, és szerinte most a jobboldal megpróbálja elvenni a magyar, modern baloldaltól az egyik szimbólumát, Horn Gyulát. Később Kálmán Olga DK-s parlamenti képviselő sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy a párt nem fogja hagyni, hogy a jobboldal elvegye tőlük a modern magyar baloldal egyik legfontosabb szimbólumát, ezért online aláírásgyűjtést indítanak, hogy megakadályozzuk a Horn Gyula sétány átnevezését és Horn Gyula emlékének eltörlését.

Gyurcsány végül azzal összegezte mondandóját, hogy „a Tisza gyengíteni kívánja Karácsonyt, nem akar stabil vezetést, teljesen világosan jobboldali értelmezést tesz magáévá az ilyen típusú ügyekben, és egyelőre nem látszik a hosszú távú megoldás. Ami látszik, hogy az a kérdés, hogy jobboldali legyen-e Budapest, vagy nem” – fogalmazott, megjegyezve, hogy a Tisza sokszor együtt szavaz a Fidesszel.

Gyurcsány azt is kifejtette, hogy egyébként egy esetleges budapesti olimpiáról nagyonmást gondolnak Karácsonnyal, de a fővárosnak stabil, kiszámítható, megbízható vezetésre van szüksége, ebben pedig a főpolgármester megkerülhetetlen, a DK pedig támogatja őt. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.