Gyurcsány megszólalt: Orbánt leváltani nélküle nem lehet

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 2.

Belpol

Forróság van, de a DK elnöke rendületlenül dolgozik. Gyurcsány nem felesel, de...

Facebookon nyilvánult meg a volt miniszterelnök, miután az MSZP-s belharcok lenyugodni látszanak. Hét elején a Gyurcsánnyal közösködni semmiképpen nem akaró Botka látszólag megegyezett Molnár Zsolttal, aki szerint szükség lenne Gyurcsányra. Úgy tűnik tehát, az MSZP csak egy Gyurcsány nélküli DK-val lenne hajlandó összefogni a 2018-as választások előtt. Erre reagált szerda délelőtti írásában a DK elnöke. Gyurcsány azt írja:

„Mi, itt a DK-ban azt látnánk helyesnek, ha teljes demokratikus ellenzéki együttműködés lenne. (…) A DK-nak ezen túlmenően nincsenek előfeltételei. Sokan ezt nem így gondolják. Kár.”

Hozzáteszi, hogy „dacára a forró nyárnak”, elkészítették programjukat, és elkezdték a 106 egyéni jelöltjük kiválasztását.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.