Hajdú Péter: „Engem itt a magánéleti szál érdekel, nem a közélet”

  • narancs.hu
  • 2024. március 28.

Belpol

A Frizbi bulvárműsor, ezért nem kérdezte Varga Juditot a Schadl–Völner-ügyről.

Hajdú Péter a szerda este közzétett interjú felvétele előtt néhány nappal küldött egy sms-t Varga Juditnak, hogy meghívja a műsorba, aki először gondolkodási időt kért, végül vállalta a felkérést – erről maga a riporter számolt be a 444.hu megkeresésére, hozzátéve, hogy személyesen az interjú felvételekor találkoztak először a volt igazságügyi miniszterrel.

Hajdú Péter elmondta,

az interjú „természetesen” az ő ötlete volt, és azért kereste meg Varga Juditot, mert „újságíróként a nagy találat, az mindig az exkluzív interjú, pláne egy ilyen esetben”.

Arra a kérdésre, hogy szerinte miért neki adott interjút a volt miniszter a magánéletéről, a műsorvezető azt hozta fel példának, hogy bár a Frizbi bulvárműsor, fordultak meg nála miniszterelnökök is, egyszer Gyurcsány Ferenc is bejelentkezett a szakácskönyvével.

Hajdú Péter elmondása szerint az interjút élőben szerette volna közvetíteni, de Varga Judit nem ért rá este, ezért vették fel a beszélgetést napközben. Varga Judit körülbelül 11-re érkezett a stúdióba, a haj és a smink miatt 12-kor kezdték a forgatást, estig pedig megszerkesztették a műsort, ami a riporter állítása szerint „live on tape interjú volt, ami azt jelenti, hogy élőszerűen vettük fel. Erről Varga Juditot is tájékoztattam az elején. Nem sok mindent vágtunk ki, csak technikai dolgot: egyszer a mikroporttal történt valami, emiatt volt egy apró leállás. Tartalmilag nem nyúltunk hozzá”.

A közel kétórás műsor elején Hajdú azt ígérte, nem propagandainterjú lesz, végül a kegyelmi ügyre, a Schadl–Völner-ügyre vagy a Magyar Péter által kedden közzétett hangfelvételre sem kérdezett rá Vargánál. Hajdú Péter ezzel kapcsolatban megjegyzete:

„Érintőlegesen mindkettő szóba került, de ez nehéz, mert a Frizbi, az egy bulvárplatform.”

„Engem itt a magánéleti szál érdekel, nem a közélet. Tehát a platform adta keretek nem tették ezt lehetővé. Azt gondolom, a kegyelmi ügyről inkább Novák Katalint kérdezném, ha meghívnám a műsorba. A Schadl-ügyről meg ugyanazt tudom mondani, hogy nem jogászkodni akartam, engem az érdekelt, hogy mi vesz rá valakit arra, hogy a feleségével való beszélgetést rögzítse és nyilvánosságra hozza. Ezt az egész kérdést emberi oldalról közelítettem meg, az érdekelt, hogy mi történt közöttük, ami ide vezetett” – érvelt a műsorvezető.

https://magyarnarancs.hu/belpol/torok-gabor-a-varga-interju-mufajilag-egy-monika-show-volt-266810

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk