A Fidesz-KDNP-kormány decemberben története legnagyobb társadalmi ellenállásával találta szembe magát, pedig csak folytatta, amit addig is tett. A felsőoktatás átalakításának "koncepciója" korábban is abban merült ki, hogy a felvételizők és a szüleik nem képesek eldönteni, mit és hol érdemes tanulni, ezért a kormány majd megmondja nekik - akinek ez nem tetszik, az a saját pénzén természetesen választhat mást is. Így aztán előbb-utóbb eljutunk az "önfenntartó" felsőoktatáshoz is, amikor mindenki maga állja tanulmányai teljes költségét. Ezt a folyamatot tükrözték a tavalyi keretszámok is, amik legutóbb azonban már átlépték a tolerálható szintet. December 3-án az MTI számolt be először arról, hogy a kormány tervei szerint 2013-ban az alap- és az osztatlan képzésben csak tíz és fél ezer elsőéves - az előző évi létszám harmadának, az azt megelőző évi ötödének - tanulmányait finanszírozza az állam. Hogy mely szakokon, azt majd később dönti el. Ezenfelül úgy kívántak meghirdetni 46 ezer részösztöndíjas (féltandíjas) helyet, hogy érdeklődés hiányában már a tavalyi 15 ezer férőhelynek is csak a nyolcadát sikerült feltölteni. De ekkor ismert volt az oktatási kormányzat saját anyaga is, mely szerint a képzési helyek döntő többségében csökkent a felvett hallgatók száma, hiszen a kieső államilag finanszírozott helyeket csak kis részben foglalták el a tandíjasok - és az állítólag mindent megoldó Diákhitel 2-ért sem kapkodnak a hallgatók.
Be lehet kapni
A december 6-i kormányülést követő sajtótájékoztatón aztán kiderült, hogy a kiszivárgott információk helytállóak. Giró-Szász András kormányszóvivő közölte: a sajtóban megjelent sarokszámok stimmelnek és "konstansak", Maruzsa Zoltán oktatási helyettes államtitkár ezt azzal egészítette ki, hogy a keretszámokat már nem tárgyalja újra a kormány, legfeljebb "még apróbb technikai jellegű pontosítások lehetnek". Ezután a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és a Hallgatói Hálózat (HaHa) szervezte tiltakozások országos méreteket öltöttek, a diákok akcióival szolidaritását fejezte ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, céljaikkal egyetértett a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Szülői Hálózat, az egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket elutasította a Magyar Rektori Konferencia. De a felvételi jelentkezések előtti utolsó pillanatban meghozott keretszámvágást Pokorni Zoltán is "túl durvának és túl gyorsnak" tartotta.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményt adott ki, melyben állította: mindenkivel egyeztettek, a véleményeket figyelembe vették, a felsőoktatás átalakítása "koherens és következetes". A hallgatóknak fel kellene ismerniük, hogy "a változások értük és nem ellenük vannak", amúgy pedig az állam mindenkinek kifizeti a felsőoktatási tanulmányait ösztöndíj, részösztöndíj vagy "diákhitel formájában" (az úgy fizetek neked, hogy te hitelt veszel fel formula vélhetően bekerül majd az unortodox gazdasági irodalomba). A HÖOK hallgatói fórumra hívta Orbán Viktort, aki inkább levelet írt: ő korábban részletekbe menően mutatta be a hallgatóknak a felsőoktatás több lépcsőben történő átalakításának tervét, sokat egyeztettek mindenkivel, "döntéseinkkel semmilyen meglepetést sem okoztunk".
December 12-én a kormányszóvivő még kioktatólag közölte, hogy csak az ellenérdekelt rektorok és hallgatók cirkuszolnak; utóbbiakat ráadásul nem is érinti az átalakítás, hiszen a szabályozás a ma még középiskolába járókra vonatkozik majd. A cinikus, a szolidaritást hírből sem ismerő, de egyébként is értelmetlen kijelentés után a középiskolások is akcióba kezdtek, és a férőhelyek számának radikális csökkentését a Gimnáziumok Országos Szövetsége is érthetetlennek nevezte. Higgadtságra megint csak Orbán Viktor volt képes, amikor másnap Brüsszelből üzent a tüntető diákoknak: "Erős hetünk van. Hétfőn megcsináltuk a költségvetést, szerdán pedig a gáz-, távfűtés- és villamosáramár-csökkentést, csütörtökön megoldottuk a jövő évi minimálbért, és a hét végéig megoldjuk a felsőoktatási reformot is."
De addig sem kellett várni. Orbán másnap, december 14-én közölte: "Én úgy látom, meg van oldva a keretszámok kérdése." Ugyanakkor az értetlenkedő újságíróknak kénytelen volt további magyarázattal is szolgálni: "Miről beszélünk, mit olvasott, hol van döntés? Azt kérem, hogy legalább hagyják, hogy döntést hozzunk, s ha az rossz, akkor tiltakozzanak ellene. Amíg nincs döntés, addig nincs miről elmondani, hogy jó vagy rossz." Hoffmann Rózsa még némi utóvédharcot folytatott, amikor egy kecskeméti fórumon tartott pökhendi eligazítást ("Ha valaki nem akar diákhitelt felvenni és a családja szegény, akkor legyen annyi ambíciója, hogy megkíséreljen eljutni a csúcsokra, felmászni fél lábbal a Himalájára. Ez lenne az igazán jó mentalitás.") De a fordulat megtörtént, hiszen addig minden kormányzati megszólaló - a miniszterelnökig bezárólag - magabiztosan hivatkozott a végleges döntésre, ami megannyi mellébeszélés és hazudozás után végül mégis megváltoztathatónak bizonyult. Az egyetemisták és középiskolások tíz nap alatt kényszerítették meghátrálásra Orbánt.
Mi kérünk elnézést
Ami persze nem jelenti azt, hogy az átalakítás hirtelen értelmes szakmai mederbe került. A miniszterelnöknek a hvg.hu kérdésére adott legendás válasza óta - "Keretszámok? Azok nem lesznek." - alakuló felsőoktatási rendszer sem ígér semmi jót. Orbán a fidelitasos hallgatókkal történt szakmai megbeszélése után (a gimnazistákat nem engedték oda, akkor "éppen" nem őket érintette a kérdés) megjelent Facebook-üzenetében minden 240 pontot elérő és a röghöz kötést vállaló hallgatónak tandíjmentességet ígért. Balog Zoltán erőforrás-miniszter is arról beszélt, hogy a keretszám "nem korrekt dolog azokkal szemben, akik ma tanulni szeretnének", nem lesznek hát holmi keretszámok. Egy-két napig senki nem értette, hogyan fog beférni több mint százezer új hallgató az intézményekbe, és honnan lesz erre pénz, de kiderült, hogy ez is csak egy újabb hazugság volt. A parlament sebtében módosította a felsőoktatási törvényt: a kormány minden évben megállapítja a tényleges minimumpontszámokat (nem 240 lesz, nyilván több), a miniszter pedig eldönti, mely szakokon lesz egyáltalán tandíjmentes képzés.
Tehát lesznek keretszámok. E fogalom korábban azt jelentette, hogy az állam meghatározta a tandíj nélküli képzésre felvehető hallgatói létszámot összesen is, és képzési területekre (műszaki, jog, agrár stb.) lebontva is. Azt, hogy adott szakra melyik felsőoktatási intézmény mennyi államilag finanszírozott helyet kap, alapvetően befolyásolta, hogy az egyes intézményekbe hányan jelentkeznek, vagyis mekkora a kereslet; ez az intézmények közötti versenyt erősítette (bár a rendszerben voltak tompító tényezők, és a szokásos lobbizás is működött). Ebben a rendszerben a ponthatárt minden évben úgy húzták meg, hogy az intézmények a szakonkénti keretszámoknak megfelelő számú jelentkezőt vegyék fel; a kapacitásaik határáig természetesen felvehettek önköltséges hallgatókat is.
Tavaly viszont már az intézmények közötti férőhelyelosztás is központilag történt, mostantól pedig a szakok közötti elosztás is kormányzati jogkör lesz: megpróbálják úgy belőni előre a ponthatárt, hogy tartsák az elképzelt keretszámot. Versenyről nincs szó, csak kormányzati akaratról. A korábbinál bonyolultabb és bizonytalanabb módszer ez, de a végeredmény ugyanúgy a keretszám-szabályozás. Egyáltalán nem elhanyagolható körülmény, hogy a korábbi években kialakult ponthatároknak eddig komoly orientációs szerepük volt abban, hogy a jelentkezők melyik intézmény melyik képzését célozzák meg első-második helyen - ha a kormány találja ki a ponthatárt, ez a szerep elvész.
De mindez egyelőre csak az elmélet, hiszen idén még "az átmenetre való felkészülés" jegyében a miniszter nem él jogkörével, és nem határoz meg semelyik szakon 240 pontnál magasabb ponthatárt. Pontosabban, bármily meglepő, ez a kormányzati állítás sem igaz: 16 szaknál egyáltalán nem lesz államilag finanszírozott férőhely. Ebből tíz gazdaságtudományi szak, három jogi, a többi a kommunikáció és médiatudomány, a nemzetközi tanulmányok, illetve az andragógia. Ezek persze a legnépszerűbb szakok: tavaly a jelentkezők fele, a felvettek negyede őket választotta (nagy részük tandíjas formában). Abba már nemigen érdemes belebonyolódni, hogy akkor most az állam azoknak nem akarja fizetni a tanulmányait, akik állítólag úgyis vissza tudják fizetni a tandíjat (közgazdászok) vagy azoknak, akik állítólag úgysem kapnak munkát (kommunikáció).
Jó lesz
A maradék több mint kétszáz szakon idén tényleg nem lesz keretszám, a felvehető jelentkezők létszámát csak az intézmények humán, tárgyi és infrastrukturális kapacitása korlátozza. A kormány azt is közölte, hogy a 2013 szeptemberében tanulmányaikat államilag támogatott formában elkezdő elsőévesek száma nem lehet kevesebb a tavalyinál, 55 ezer főnél. A pár hete még csodafegyvernek beállított "részösztöndíjas" képzés immár végleg jobblétre szenderült. Ha a mester- és a doktori képzésben marad a tavalyi keretszám (amiről egyelőre csak azt lehet tudni, hogy ott lesz keretszám), akkor ez minimum 34 ezer ingyenes alap- és osztatlan képzésben kezdő hallgatót jelent. Ez lehet több is, hiszen tavaly 54 ezer volt a jelentkezők száma - igaz, a kizárt 16 szakot megcélzók nagy része ebből leszámítandó -, legalábbis nehéz elképzelni, hogy valaki a drága pénzügy és számvitel helyett hirtelen az ingyenes magyar szakot válassza. De a jelentkezők és a bejutók száma ilyenformán meg sem tippelhető (bár nyilván nem mindenki az elsőként megjelölt intézménybe fog bekerülni). Az viszont biztos, hogy sokkal többen fognak olyan bölcsész- vagy társadalomtudományi szakon állami támogatással tanulni, mint tavaly, amikor a kormány még e képzési területekre jelentkezőket felelőtlen, léha, évtizedekig az egyetemeken lébecoló, direkt a munkanélküliségre készülő semmirekellőknek állította be, és ennek megfelelő keretszámokkal "jutalmazta" e területeket. E ponton tehát a felsőoktatási "reform" iránya végképp értelmezhetetlenné vált.
Más kérdés, hogy ha a közgazdászokon, jogászokon és a további néhány nemkívánatos szakra jelentkezőkön kívül mindenki állami támogatással tanulhat, akkor azt - költségtérítés híján - ki fizeti ki. A költségvetési törvényben a felsőoktatásra egyelőre 134 milliárdot szánnak a tavalyi 160 milliárdos összeggel szemben. A kormány ugyan 50 milliárdos pluszpénzről beszél, ami, láss csodát, ebben a formában ismét hazugság. A felsőoktatási intézmények által a PPP-projektekre kifizetett 27 milliárd költségvetési átvállalása jól hangzik ugyan, de valójában az intézményeket ez nem ennyivel, hanem legjobb esetben is csak ennek a töredékével (talán a tizedével) tehermentesíti: hiszen a magánberuházóknak eddig fizetett díj döntő részéből a beruházó az üzemeltetési költséget is állta - ami ezután az intézményekre hárul. Aztán: "az egyetemektől átvállalt 13 milliárdos adósság" arra utal, hogy ezek az intézmények nyakig úsznak az adósságban. Pedig nem: e 13 milliárd döntő hányada a négy egyetemi klinika OEP-adóssága, amely hiánynak inkább az egészségügyhöz, mint az oktatáshoz van köze. Az uniós önrészek 10 milliárdos állami átvállalása tényleg extra pénz. Ám ha mindent összeadunk, a nagy hanggal hirdetett 50 milliárdnak alig harmada tekinthető tényleges pluszjuttatásnak. Persze nem kizárt, hogy a kormány, amely részben meghátrált a tiltakozások hatására, talál új forrásokat, és nem meri a finanszírozással sarokba szorított egyetemekkel-főiskolákkal elvitetni a balhét.
Az egyértelműnek tűnik, hogy a végzetteket a képzési idő duplájának megfelelő időtartamban hazai munkára kötelező hallgatói szerződésből viszont nem enged a kormány, hiszen ez a jelek szerint tántoríthatatlan szavazóbázisuk fixa ideája. Ettől persze még ellentétes az unió szabályaival, és egy következő kormány is bármikor eltörölheti.
A tiltakozások valamivel szolidabb formában, de folytatódnak, hiszen a lenullázott szakok, a hallgatói szerződés, a forráskivonás és az egyetemi autonómia megszüntetése önmagában is katasztrofális következményekkel járna. Az erőforrás-miniszter április végéig tárgyal a HÖOK-kal - hiszen idő, ugye, az van, elvégre a felvételi jelentkezések "csak" március elsején zárulnak.
