Három településen lesz ma időközi választás

Belpol

Jászberényben teljes képviselő-testületet választanak, mivel tavaly az egészet feloszlatták.

Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Kőröstetétlenben polgármestert, míg Jászberényben és Iregszemcsén a képviselő-testület feloszlása miatt a településvezetőn kívül képviselőket is választanak.

A Pest megyei Köröstetétlen községben a korábbi településvezető halála miatt kell időközi választást rendezni. A voksoláson négy független jelölt indul, a választói névjegyzékben csaknem 650 helybéli szerepel.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászberényben a város képviselő-testülete tavaly október 17-én döntött úgy, hogy feloszlatja magát. A polgármester-választáson négy jelölt indul, ebből egy függetlenként, egy másik jelölt függetlenként a Fidesz-KDNP támogatásával, egy a Közösen Jászberényért Egyesület és egy a Mi Hazánk Mozgalom színeiben. A tíz egyéni választókerületi képviselői helyre harmincnégy jelölt pályázik, a négy települési kompenzációs listás képviselői helyre pedig huszonnyolc jelöltet jelentettek be. A választói névjegyékben több mint 20 800-an szerepelnek.

A Tolna megyei Iregszemcsén szeptember 28-án mondta ki a feloszlását a képviselő-testület, így itt is polgármestert és képviselőket választanak. A polgármesteri tisztségért hat független jelölt indul, a hat képviselői helyért pedig 18, mindannyian függetlenként. A választáson több mint kétezer helybéli szavazhat.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

A Veszprém megyei Nyirád roma nemzetiségi választói települési nemzetiségi önkormányzati képviselőket választottak volna ma, de ez a választás a szükséges számú jelölt hiányában elmarad.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.