Hét év fegyházra ítélték jogerősen Vizoviczki Lászlót

  • narancs.hu
  • 2020. december 21.

Belpol

Emellett 108 millió forintos pénzbüntetés megfizetésére is kötelezték.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa kisebb jogszabályi pontosítással helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék részítéletét abban a büntetőügyben, amely hivatali vesztegetés elfogadása és egyéb bűncselekmények miatt indult Vizoviczki László és társai ellen. A közlemény szerint ezzel a beismerő vallomást tevő Vizoviczki és több társa számára jogerősen is lezárult a büntetőeljárás. – írja a hvg.

Vizoviczkit hét év fegyházra, és hét év közügyektől eltiltásra ítélték bűnszervezetben elkövetett több rendbeli, különböző minősítésű és elkövetési minőségű hivatali vesztegetés, valamint szigorúan titkos, titkos és bizalmas minősítésű adattal való visszaélés miatt azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Emellett108 millió forintos pénzbüntetés megfizetésére is kötelezték.

2012-ben azért indult  nyomozás, mert Vizoviczki László, illetve az érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságokhoz kötődő emberek hivatalos személyekkel léptek kapcsolatba és pénzért cserébe azt kérték, hogy a hozzájuk köthető szórakozóhelyeken ne történjenek hatósági intézkedések, míg a konkurenciánál igen.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.