Ismét nem kapták meg időben az SZFE-s diákok a szociális támogatást és ösztöndíjat

  • narancs.hu
  • 2020. december 21.

Belpol

A januári szociális ösztöndíjról pedig már értesítést sem kaptak, holott az a hónap még az első szemeszterhez tartozik.

Ahogy a félév elején is, úgy decemberben is jóval a határidő utánig visszatartotta a hallgatók ösztöndíjait a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése – írja a hvg.hu.

A hallgatói ösztöndíjra tanulmányi eredmény alapján lehet jogosult egy hallgató, a szociális támogatást viszont rászorultsági alapon ítélik meg: a támogatási kérelem elbírálásakor figyelembe veszik többek között a lakhatási körülményeket, a lakhely távolságát az egyetemtől, a hallgatóval egy háztartásban élők jövedelmét, az egészségügyi állapotot.

A lap arról is ír, hogy a januári szociális ösztöndíjról már mindennemű hivatalos értesítés is elmaradt, azaz egyelőre a rászoruló hallgatók még ígéretet sem kaptak arra, hogy januárban is megkapják a támogatásukat, noha az a hónap még az első szemeszterhez tartozik.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.