Hiába a tiltakozás, módosították a szociális törvényt

  • narancs.hu
  • 2022. november 22.

Belpol

Életbe lép a „Lex Megdöglesz”.

134 igen szavazattal, 54 nemmel, többségi döntéssel elfogadta az Országgyűlés azt a salátatörvény-javaslatot, amely az 1993 óta létező szociális törvényt is módosította – tudósít a Telex.

Ez az a jogszabály, amelyről október végén reggel kilenctől 22 órán át vitázott az Országgyűlés, mert az LMP és a Párbeszéd képviselői folyamatos hozzászólásaikkal nem engedték lezárni a vitát.

Most, a zárószavazásnál a Párbeszéd képviselői Lex Megdöglesz feliratú pólót viseltek: Szabó Tímea párbeszédes országgyűlési képviselő nevezte el így a jogszabályt, mert kimondja, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban ő maga felelős, és az állam ezentúl csak végső esetben köteles segíteni a rászorulókon, akkor, amikor a család és az önkormányzat már nem tud segíteni.

A jogszabály megszavazása ellen az Országház előtt 38 civil szervezet tüntetett. Szociális dolgozók fekete hullazsákokba bújtak, lefeküdtek, szívdobbanások hallatszottak egy hangszóróból.

A Telex emlékeztet, hogy a törvényalkotási bizottság múlt csütörtökön változtatott az eredeti szövegen, és a kedden végül elfogadott verzióban az áll, hogy „mindenki felelős önmagáért”, de ez lényegében ugyanazt jelenti.

Szintén újdonság, hogy a jogszabály szerint a családoknak ezentúl képességeik és lehetőségeik szerint kötelességük segíteni a hozzátartozójukon. Az eddigi törvény általánosan fogalmazott a család felelősségéről.

A törvénymódosítás ellen még tegnap is tüntettek:

Kedden este a Belügyminisztérium közleményt adott ki az ügyben.

Íme:

„Az állam szerepe nem változott, a szociális ellátás biztosítása ahogyan eddig is, úgy továbbra is az állam és az önkormányzatok feladata. A gondoskodáspolitika területéhez tartozó szociális, gyerekjóléti, gyerekvédelmi kiadásokra idén 1140 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben, ez az összeg 2010-ben 325 milliárd Ft volt. A jövő évi költségvetés ezekre a célokra 1300 milliárd Ft támogatást tartalmaz. Azaz a jövő évi költségvetésben rögzített összeg négyszerese annak, amit a baloldali kormány erre a területre fordított. A magyar Kormány tehát segíti, fejleszti ezt a területet és elkötelezett abban, hogy ezt a jövőben is megtegye. A nemzeti kormány számít a gondoskodáspolitika területén azokra az egyházi, civil szereplőkre, akik ezen a területen támogatásukat akarják és tudják a rászorultak felé közvetíteni. Ez nem az állami kötelezettség átruházását, hanem a szolgáltatásnyújtást végző intézmények fenntartásának átengedését jelenti. A kormány elkötelezett abban is, hogy a területen fenntartótól függetlenül továbbra is támogatást nyújt a szociális ellátáshoz.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.