22 órán át tartott a vita a parlamentben a szociális törvényről

  • narancs.hu
  • 2022. október 27.

Belpol

Csütörtök reggel hétig tartott a még szerdán délelőtt kezdődött vita az ellenzéki felszólalások miatt.

Nem sokkal csütörtök reggel hét óra után, azaz mintegy 22 óra hosszúságú vita után zárta le az Országgyűlés a szociális törvény módosítását jelentő, ú.n. "Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló kormányzati javaslat" előző reggel kezdődött tárgyalását.

A vita végéről Ungár Péter tudósított a Facebookon, a bejelentkezésben azt mondta: a vitában azt próbálták megtudni, „miért akar az állam kivonulni a szociális szektorból”. Ungár felhívta rá a figyelmet, hogy maga a módosítási javaslat egy salátatörvény volt, amelyben a vízgazdálkodástól elkezdve a diplomata-útlevelekig mindent érintettek. Ungár szerint ritka példája volt a vita annak, hogy a fideszesek valódi érveket is felhoztak az ülés során, ezért talán volt valami értelme.

Ez még csak a javaslat általános vitája volt, ezután még lesz ugyanerről a módosításról részletes vita, és csak azután kerülhet majd sor a szavazásra. 

Mint arról beszámoltunk, ezzel a törvénymódosítással írja át a kormány azt, hogy kinek a feladata az állampolgárok szociális ellátása: egyrészt mindenki magáért felelős, másrészt a hozzátartozók kötelesek segíteni rajta, ha ez sem sikerült, az önkormányzatnak és az állam által támogatott karitatív (egyébként többnyire egyházi) szervezeteknek, és végül, ha ezek közül senkinek nem sikerült segítenie a rászorulókon, akkor van csak az államnak felelőssége

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.