Hihetetlen, de igaz: a KDNP jót akar

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. október 24.

Belpol

Vagy csak közeleg a választás?

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Hollik István és Szászfalvi László országgyűlési képviselők közösen nyújtottak be egy törvényjavaslatot, miszerint meghosszabbítanák a kilakoltatási moratóriumot abban az esetben, ha a kötelezett magánszemély, adta hírül az MTI.

Jelenleg ez az időszak december 1-től március 1-ig tart, a KDNP javaslata szerint viszont november 15-től április 30-ig tartana a moratórium. Az indoklás szerint egyrészt azért, hogy „a lakóingatlanukat elveszítő adósok – illetve az önkormányzat jegyzője – számára a lakhatás biztosítására több idő álljon rendelkezésre”. Másrészt, „hogy a téli időszakon túl a hűvös őszi, tavaszi időszakra is kiterjedjen a kilakoltatási moratórium”.

A mihamarabbi alkalmazhatóság érdekében a törvényjavaslat a kihirdetését követő napon hatályba lépne, és érvényes lenne az akkor már folyamatban lévő eljárásokra is, ahol a lakóingatlanok kiürítésére a hatálybalépéskor még nem került sor.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”