„Politikai döntés” – mondja a magyar férfi, akit Erdogan testőrei bántalmaztak
A rendőrség elutasította a feljelentést, azt állítva, hogy legfeljebb „közvádas bűncselekménynek” számítana.
A rendőrség elutasította a feljelentést, azt állítva, hogy legfeljebb „közvádas bűncselekménynek” számítana.
Egy átmeneti bérmegállapodásban Ókovács Szilveszter főigazgató vállalta, hogy a dolgozók által követelt béremelés fedezetét kijárja a kormánynál.
A Demográfiai Csúcson értekezett a miniszterelnök, aki szerint el kell érni, hogy minél több országban a konzervatívok kerüljenek hatalomra.
A „demográfiai tél jégkorszakba fordult” az államfő szerint.
Még mielőtt elment volna a Demográfiai Csúcsra.
A magasabb fizetéshez magasabb elvárások társulnak, ezt „tessék tudomásul venni”.
Egy kellemes öregfiú tornára szálltak rá, hogy a haverokat az államokba utazással jutalmazzák.
Idézték Gulyás Gergelyt, aki szerint barátságtalan gesztus mindez a nagykövetség részéről.
Illetve palacsintát készített a kislányának, akinek nemrégiben volt a születésnapja.
A DK elnöke hosszú hallgatás után interjút adott.
Hamarosan megkezdődhet az állami támogatásból megvalósuló Millenniumi Pavilon felújítása Zebegényben. Pár utcányira egy magánberuházás is indulna, már ha a helyiek ezt hagyják – és ez kihathat a pavilon további sorsára is.