Interjút adott Novák Katalin, ebből megtudtuk: ő is jár boltba

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 14.

Belpol

Illetve palacsintát készített a kislányának, akinek nemrégiben volt a születésnapja. 

„Egyenesen az államfői rezidenciából” közölt interjút Novák Katalin köztársasági elnökkel a Mandiner. Ebben olyan kérdéseket feszegetnek, mint mit tart a gyermeknevelésben a legfontosabbnak. „A biztonságot, ami a gyermeknek kulcskérdés. Tudja, mire számíthat, hol vannak a határok” – reagálta erre.

Novák Katalin hálás, amiért megtalálta az államfői feladat. „A gyerekek már nagyok, értik, mi történik, fel tudják dolgozni az új helyzetet, és közben lényegében úgy élik az életüket, mint korábban”. Az interjú készítője megkérdezte, hogy ellátja-e az anyai teendőket, például bevásárolni is eljár. Novák szerint „elég sűrűn”. 

„A bevásárlást igyekszem diszkréten intézni, de néha valóban nehéz észrevétlennek maradni. Mostanra hozzászoktam, hogy megismernek az emberek, kedvesen köszönnek, majd mindenki vásárol tovább. Néha megszólítanak, készül néhány fénykép.

Csodálkoznak, hogy én is járok boltba. Ilyenkor megkérdezem: mit gondolnak, nálunk miből lesz vacsora?

Köztársasági elnök vagyok, de közben anya, feleség és háziasszony is”. 

Novákék néháy napot Erdélyben töltöttek, ekkor volt a kislányuk születésnapja. „A gyerekek szerint a születésnap éjfél után egy perccel elkezdődik, így a panzió konyháján három serpenyővel sütöttem a palacsintát éjszaka” – árulta el. 

A köztársasági elnököt arról is kérdezték, hogy miért csökken a népesség. Novák szerint Európában nincs olyan nemzet, mely önerőből képes fennmaradni. „Vezetőként fel kell tennünk a kérdést: miért születik ilyen kevés gyermek? Milyen anyagi vagy kulturális okai vannak? Magyarországon védjük az életet és a családot. Igyekszünk segíteni a fiataloknak, hogy ne kelljen lemondaniuk a gyermekről azért, mert dolgozni akarnak, és ne kelljen lemonda­niuk a munkáról azért, mert családot szeretnének. Az állam abban tud segíteni, hogy a családalapításnak minél kevesebb anyagi akadálya legyen, és ne járjanak rosszabbul a gyermeket nevelők azoknál, akik nem akartak családot alapítani. Ezt a segítséget a többség szívesen fogadja. Mára Magyarország sokak számára követendő példává vált” – mondta. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.