Pavilonfelújítás állami milliárdokból

Itt úgyse jössz át!

Belpol

Hamarosan megkezdődhet az állami támogatásból megvalósuló Millenniumi Pavilon felújítása Zebegényben. Pár utcányira egy magánberuházás is indulna, már ha a helyiek ezt hagyják – és ez kihathat a pavilon további sorsára is.

A „Dunakanyar gyöngyszeme” – így szokás hivatkozni a Budapesttől körülbelül 70 kilométerre északra található Zebegényre. A községet kettészeli a Malom-patak, jelentős része a Börzsöny oldalában épült meg, ahonnan pazar kilátás nyílik a Dunára és a szemközti Pilisre.

A Millenniumi Pavilon eredetileg Zobel Lajos tervei alapján a városligeti millenniumi kiállításra készült 1895 környékén a dohánygyártást bemutató épületként. Később Ferenc Józsefnek adományozták, aki lemondott róla a főváros javára. Végül az 1920-s években újra felépítették a pavilont Zebegényben, előbb testi fejlődésben elmaradt gyerekek, majd állami gondozottak üdültetésére használták. 2001-ben német magántulajdonba került, az állapota leromlott, majd 2018-ban egy olyan alapítványé lett, amely a személyi összetétele miatt Rétvári Bence országgyűlési képviselőhöz ­köthető. A Családháló Alapítvány több mint 130 millió forintot kapott az államtól az épület megvásárlására, míg egy másik szervezet, a Millenniumi Pavilon Közhasznú Alapítvány a központi költségvetés terhére 2,7 milliárd ­forintból újíthatja fel.

Egy tavaly augusztusi lakossági fórumon parázs vita alakult ki a beruházás körül, mivel hatvan főre szabott parkolót is terveznek, ami előbb-utóbb a forgalom növekedéséhez vezet. A közhasznú alapítvány egyik kurátora, Ulicsák Tamás Ferenc szokolyai vállalkozó szerint buszos érkezéssel „konferenciák, orvostalálkozók” lesznek az épületben. Múlt év végi cikkünk (lásd: A végén még kiegyenesítik, Magyar Narancs, 2022. december 14.) írásakor felhívtuk Ulicsákot, aki elmondta, egy lakos pert indított az építési engedélyük ellen, ezért a projekt elhúzódik.

„A tél beállta előtt”

Ahogyan arról lapunk tavaly beszámolt, az alapítvány megvásárolta a helyi Kenderes Hotelt; az Építészfórum idén nyár elején erről megkérdezte Ulicsákot, aki elmondta, valóban megvették „a több mint 10 évre bezárt, beázott, leromlott állapotban lévő” Duna-parti ingatlant. „Célunk egy 44 fős szálláshely kialakítása, mely a környékre érkező turisták, vendégek vagy akár a Pavilonépületben rendezvényen részt vevő vendégek szállását biztosítja.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.