A győri rendőrkapitány letartóztatásának lehetséges háttere

VIP-listáról a börtönbe

  • Papp László Tamás
  • 2023. szeptember 13.

Belpol

Győrben azt találgatják, mi lehet a mintazsaruként ismert városi rendőrkapitány letartóztatásának „valódi” oka. Sokan „Borkai-szálat” sejtenek a nem is oly rég még a helyi és országos NER-elittel egy VIP-listán szereplő, velük állítólag jóban lévő rendőr ezredes elleni büntetőeljárás mögött. Azt is hallani, hogy Váczi Attila esete leginkább az egykor a Kulcsár-ügyben nyomozó, majd hamis vádakkal kicsinált Molnár Csaba alezredessel történtekhez hasonlít.

„Egy bűncselekmény is sok, nekem rendőrként már az is túl van a tűréshatáron” – mondta Váczi Attila 2020 októberében e cikk szerzőjének, aki az Úgytudjuk.hu munkatársaként készített vele interjút. Váczi akkor már több mint öt éve vezette a győri rendőrkapitányságot. Jelenleg viszont, több mint harminc év szolgálattal a háta mögött, őt vádolják bűncselekménnyel: az ezredesi rangú kapitányságvezetőt hivatali bűncselekmények gyanújával bilincsben vitték el a munkahelyé­ről. A Győri Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő eljárásról a Központi Nyomozó Főügyészség a Magyar Narancs kérdésére ezt válaszolta: a Győri Törvényszék Katonai Tanácsa „egyetértve az ügyészség ­indítványával, az őrizetben lévő gyanúsított letartóztatását elrendelte. A nyomozás érdekeire figyelemmel több információ az ügyben jelenleg nem adható”.

Több forrásunk is azt mondta, hogy a helyi rendőröket is meglepte, illetve sokkolta főnökük letartóztatása. Nem tudnak semmit ők sem az ügy hátteréről, s nem is igen mernek vagy akarnak beszélni a történtekről.

Az elmúlt években többször felmerült, hogy Győr a hazai kábítószer-­terjesztés egyik vidéki fellegvára, leginkább a pikó „márkanevű” metamfetamint emlegetik ilyenkor. Az említett 2020. októberi interjúban Váczi Attila is beszélt erről: „Szervezett jelleget mutató bűnözői csoportok Győrben is vannak, leginkább a kábítószer előállítása és forgalmazása terén, de az embercsempészet, emberkereskedelem és a prostitúcióhoz kapcsolódó tevékenységek körében is találkozunk ilyen bűnelkövetői alakzatokkal.”

A korrupció árnyéka

Annak idején egy általam készített, 2021. októberi drogtémájú riportban a megkérdezett források egyike utalt a pikóval kapcsolatban a rendőri korrupció gyanújára. „Néha lecsapnak a zsaruk pár kis halra, de csak azért, hogy az emberek lássák, hogy ők dolgoznak, meg ha valaki feldobja az egyik terjesztőt, akkor persze intézkednek. De amúgy a rendőrség mintha vak lenne, nem tudja kezelni ezt, sőt nem is akarja: pláne, hogy felsőbb körökben lévő emberek is használják.” Ám konkrétan egyetlen rendőri vezető, így Váczi Attila rendőrkapitány neve sem merült fel. Ugyanakkor több más informátor is említette az ezen a vonalon gyanúsnak tűnő rendőri tehetetlenséget. A Blikk viszont most szeptemberben egy másik ügy kapcsán arról írt, hogy „a győri kapitány jóban volt a város korábbi polgármesterével, Borkai Zsolttal, és feltételezhetően az úgynevezett audis földekkel kapcsolatos csalás ügyében indult nyomozás során élhetett vissza hivatali hatalmával. A gyanú szerint a német autógyár győri logisztikai központjának megépítése előtt az egykori városvezető baráti köréből belső információk alapján megvásárolták az Audi által kiszemelt földterületeket, amit pár hónap múlva közel ötszörös haszonnal, 7 milliárd forintért értékesítettek a német vevőnek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.