narancs.hu: Azt várják, hogy ön sem lesz kultúrharcos államtitkár, ebben az egyben folytatja Szőcs Géza hagyományát. Így lesz?
LSL: Annyira, hogy még azt sem tartom jogosnak, amit a rólam szóló múltkori írásában a szememre vetett. Nem értek egyet azzal, hogy az Írószövetség jobbos, kultúrharcos szervezet volna. Most már nem vagyok abban a helyzetben, hogy én védjem az írószövetségi mundér becsületét, de ez még sincs így. Nem tagadom persze, hogy a vezetőségben többségükben olyanok ülnek, akik a jobboldallal szimpatizálnak, de nem ez a legfontosabb vonása a szervezetnek. A Tokaji Írótábor körüli hisztériát is értelmetlennek és eltúlzottnak érzem.
narancs.hu: Úgy gondolja, hogy a Tokaji Írótábor felhívása tükrözi az ön által kívánt nyitottságot, s egyoldalú és türelmetlen, aki bírálja ezt a hangnemet? (A felhívás a kommunisták és az irodalomtörténészek máig tartó, nemzeti írókat elnyomó összeesküvéséről vizionál, ezzel kapcsolatos interjúnkat a JAK elnökével lásd itt – a szerk.) Ha ez, hogy irodalmárok nemzedékeit kollaboránsnak nevezzük, hogy esztétikai értékítéleteken nem vitatkozunk, hanem lekomcsibérencezzük azokat, akik hangoztatják őket, szóval, ha ez a felhívás nem kultúrharcos agresszió, akkor mi az egyáltalán?
LSL: Nincs előttem a szöveg, nem emlékszem pontosan a fordulatokra. Az biztos, hogy nagyon sok sértettség és fájdalom szövi át a magyar kulturális életet, azon belül különösen az irodalmat. Az NKA legutóbbi átalakítása kapcsán a sajtóban – bal- és jobboldalon egyaránt – csak arról volt vita, hogy az irodalmi kollégiumok átalakítása jó-e így vagy sem, a többi művészeti ág szinte szóba sem került. Pedig máshol is voltak komoly szerkezeti változások. Ez aligha csak azért van így, mert én is író vagyok. Szóval olyan sérelmek vannak mindnyájunkban, amelyek néha kultúrharcosnak tűnő felhívásokban öltenek testet, és én ezt át is tudom érezni. Megértem, ha egyeseket irritál az, hogy például Nagy Lászlóra, Illyés Gyulára, Németh Lászlóra, Ágh Istvánra, vagy éppen Déryre, Örkényre nem jut kellő figyelem. Persze nemcsak rájuk, de mindenkinek a „saját írója” fáj a legjobban.
narancs.hu: De mindennek végképp nincs köze semmilyen politikai összeesküvéshez vagy elnyomáshoz. Egy-egy korszakban kevésbé, más korszakban inkább tűnik fontosnak egy életmű, ez természetes folyamat.
LSL: Mindenhol működnek politikai meghatározottságok. A politikai költészetről szóló vita is ezt mutatta. Szinte nem lehet semmit esztétikai alapon bírálni anélkül, hogy ne merüljön fel a gyanú: itt politikailag motivált támadás indult. Én pedig – a mostani pozíciómban – már végképp nem tudom azt mondani egy versre, hogy rossz, anélkül, hogy azt gondolnák, politikai természetű vitám van a szerzővel.
narancs.hu: Államtitkárként ezen nem nagyon lehet meglepődni.
LSL: Miért, ha azt mondom, hogy érdekesnek találtam Alföldi Róbert Tragédia-rendezését, akkor ezt Alföldi melletti politikai kiállásként kell értelmezni, vagy hogy reklámozom az orgiákat? Egy szélsőjobb portál sorozatosan olyan cikkeket írt rólam, hogy zsidó- és melegbérenc vagyok. De ha én azt mondom a televízióban, hogy el lehet választani Lukács munkásságában a filozófiai és a népbiztosi tevékenységet, akkor Nyirőről is lehessen irodalmi vitát rendezni politikai tevékenységének elítélése mellett.
narancs.hu: Térjünk vissza az irodalmi kollégiumokra. A háromból két kollégium elnökének a pályája az önével együtt indult, együtt alapították a Fiatal Írók Szövetségét, folyóiratot is együtt csináltak. Megsértődne, ha valaki azt mondaná, L. Simon a haverjaival nyomja tele az irodalmi pénzosztó helyeket?
LSL: Nem vagyok sértődős, de itt nem is erről van szó. Mindketten, Bednanics Gábor és Thimár Attila is olyan szakemberek, akiknek a felkészültségéről és nyitottságáról bőven volt alkalmam meggyőződni. Thimár Attilát még régebb óta ismerem, lassan húsz éve, ő volt a Metsze(t)t című lap főszerkesztője a bölcsészkaron, én meg a versrovat vezetője, például Térey János is itt jelent meg elég korán. Nekem elég komoly networköm van a művészeti életben, legfőképp a képzőművészetben és az irodalomban, és ez egy kultúrpolitikus esetében nem hátrány, ráadásul mindkét „oldalon” vannak, akikkel kapcsolatban vagyok, akikre figyelek. Amíg írószövetségi titkár voltam, két új szakosztály alakult; az egyik az avantgárd, és aligha lehet az itt igencsak tevékeny Petőcz Andrást, Szkárosi Endrét vagy Szombathy Bálintot szimpla jobbos kultúrharcosként eladni. A másik a sci-fi szakosztály, amelyben Képes Gábor költő barátom a legaktívabb, és anélkül, hogy én akarnám meghatározni az ő identitását, annyit talán mondhatok, hogy őt sem lehet így leírni. Szóval ez is összetettebb kérdés. A sajtófőnököm pedig éppen Bajnai Zsolt, az önök rendszeres szerzője. Kérdezte is, nem lesz-e ebből bajom, de hát miért lenne? Bajnai remek szakember, amúgy sem szabad egy politikusnak, pláne egy kultúrpolitikusnak csak a saját szavazótábora felé kommunikálnia, ez több volna, mint úri luxus. Fontos megmutatni, hogy – szemben azzal, amit mondanak rólunk – igenis nyitottak vagyunk.
narancs.hu: A Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma legutóbbi döntéseiben mégis egészen aránytalanul többet kap az Írószövetség, mint a többi írószervezet.
LSL: Úgy beszélgetünk, mintha én hoztam volna meg a döntést, vagy én állítottam volna össze a kollégiumokat.
narancs.hu: Valóban nem, de a delegáló szervezeteket ön hívta meg, válogatta ki.
LSL: Törvény adta jogom. Az elődöm, Harsányi elnök úr is élt ezzel a lehetőségével.
narancs.hu: Ezt nem is vitatom, de lássa be, hogy annak, kik szavaznak, mégiscsak van valami hatása a döntésekre.
LSL: Van, de korántsem úgy alakultak, ahogy én el tudtam volna képzelni. Ha én állítom össze a kuratóriumokat egy személyben, ami szerencsére nincs így, és ne is legyen, akkor azért egész máshogy néznének ki.
narancs.hu: Vétójog? Tudom, a hatályos törvényben is van, de általában nem a miniszter vétózhatott, továbbá a vétót indokolni kellett, és a végső döntés az NKA bizottságáé volt. A mostani tervezetben pedig az áll, hogy az elnök és az alelnök, vagyis Balog Zoltán és ön indoklás nélkül semmisíthet meg döntéseket.
LSL: Az NKA életében eddig is létezett vétójog kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy csak a teljesen indokolatlan döntések esetén éljenek vele. Tavaly októberi kinevezésem óta egyszer sem vétóztam meg egyetlen konkrét kollégiumi döntést sem, és nagyon kicsi esélyét látom annak, hogy valaha is megteszem. Csak akkor képzelhető el, és ez is a célja, ha olyan – jogi vagy pénzügyi – szempontok merülnek fel, amelyekkel a döntés pillanatában a döntéshozók nem lehettek tisztában. A végrehajtási rendelet és az NKA ügyrendje pedig tovább pontosítja és korlátozza, hogy mikor lehet vétózni.
narancs.hu: Miért tűnt el az indoklási kötelezettség a javaslatból?
LSL: Évi tizenkétezer pályázatnál egyszerűen nem lehetséges hosszan indokolni, ezért szokták a kollégiumok aránylag röviden, általános, összefoglaló indoklással elintézni. Másodszor azért sem lehet elvárni, mert, teszem azt, megalázó lehet, személyiségi jogokat sérthet, vagy egyszerűen arról van szó, hogy valaki már többször is kapott támogatást, és most másnak is esélyt akarnak adni. Szerintem túl van dimenzionálva az indoklási kötelezettség, bár nyilván nem lehet azt mondani súlyos döntések után, hogy csak, vagy hogy azért, mert jogom van hozzá.
narancs.hu: Mi indokolta, hogy a Politikatörténeti Intézet levéltárát megbolygassák, ha egyszer ott is lehetett kutatni, ahol volt? Főleg mi indokolta az ön Gyimesi Endrével közös módosítóját, amely szerint az állampárt elődpártjai is állampártok voltak, dokumentumaik tehát köziratok, miközben a kommunista párt be volt tiltva a Horthy-korszakban.
LSL: Ebben a kérdésben Schiffer András például határozottan mellénk állt, vagyis tőlünk balra lévő politikusok sem látták ezt másként, szó sincs politikai bosszúról. Az MSZMP maga is elődjének tekintette az illegális kommunista mozgalom minden formációját, politikailag és jogilag is.
narancs.hu: Van valami ráhatása Ókovács kormánybiztos sorsára? A Heti Válasznak azt mondta, nemzetközi pályázatot kell még kiírni a főigazgatói posztra.
LSL: Sokan úgy értették ezt a mondatot, hogy Ókovácsot ki akarom rakni az operaházból.
narancs.hu: Mi tagadás…
LSL: Én viszont csak annyit mondtam, hogy legyen a háznak főigazgatója.
narancs.hu: Ókovácsnak még elvileg van egy jó éve hátra kormánybiztosi kinevezéséből.
LSL: A kormánybiztosi mandátumok le fognak járni, mert átalakítjuk a kormánybiztosi rendszert. Már elfogadtuk az ezt megalapozó jogszabályt, a kormánybiztosok átkerültek a KIM-ből a Miniszterelnökségre, és most mindegyiküknek el kell készítenie a beszámolóját. Ókovácsét tegnapelőtt véleményeztem, és írtam hozzá kísérőlevelet például az Erkel felújításával kapcsolatban is.
narancs.hu: Mi volt a levélben?
LSL: Ezt először a kormányülésen kell megtárgyalni, nem a Narancsban. Át fogjuk tekinteni a kormánybiztosok eddigi működését, többükből miniszteri biztos lesz, a mi területünkön működő kormánybiztosok ide fognak kerülni a tárcához, és a mi szakmai irányításunk alatt dolgoznak majd tovább. Valószínűleg Baán Lászlóval és Ókovács Szilveszterrel is így lesz.
narancs.hu: A megyei múzeumok ügyében azt képviselte, hogy ha már nem maradhatnak a megyéknél, kerüljenek központi, minisztériumi fenntartásba, nem így lett. Most, hogy kormánytag lett, megpróbálja visszavonatni ezt a kormányhatározatot, amely kiszórja a múzeumokat a nehéz anyagi helyzetben lévő települési önkormányzatoknak, és feldarabolja a hálózatot?
LSL: Teljes egészében nem lehet visszavonni ezt a kormányhatározatot. Én mióta – pár hete – államtitkár vagyok, elég intenzíven foglalkoztam ezzel. Egyeztetünk a szakmai szervezetekkel, kész van a kormányhatározat módosítása is. Áttekintettem azóta számos adatot, és ezek meggyőztek arról, hogy némileg könnyebb szívvel menjek bele egy kompromisszumba. Ön biztos azt hiszi, hogy ez a cikkében emlegetett lojalitásomnak köszönhető, pedig a látogatószámok alakulásáról van szó. A kétszáznál több intézményből elég soknak a látogatószáma nem éri el az évi 500 főt, és ebben azok is benne vannak, akik ingyen mehetnek be. Az éves jegyárbevétel nem fedezi a jegyszedő havi fizetését. Így nem érdemes örökké fenntartani a rendszert, ami nem jelenti azt, hogy ezeket a helyeket be kellene zárni. A legkisebb múzeumi egységeket, amelyek most sem látnak el tudományos feladatot, mert csak egy teremőrük van helyben, úgy szeretnénk átadni, hogy közben az ingatlan és a teljes gyűjtemény állami tulajdon maradjon és helyben működtessék. Mindegy, hogy a templomszolga vagy egy önkormányzati munkatárs nyitja majd ki az ajtót. Ezt a megközelítést, amit még tovább fogunk finomítani, a minisztérium támogatja, remélem, a kormány is.
