Itt a bejelentés: lesznek nyári táborok

  • narancs.hu-MTI
  • 2020. május 16.

Belpol

Novák Katalin az operatív törzs szombati tájékoztatóján beszélt a tervekről.

"Nyári táborok lesznek, el lehet kezdeni szervezni a programokat" - jelentette be a családügyi államtitkár az operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján. Novák Katalin azt mondta, a napközis táborokat mindenképpen engedélyezik, most vizsgálják annak a lehetőségét, hogy az ottalvós táborokat is meg lehessen a nyár folyamán tartani.

Az államtitkár a tájékoztatón hosszan ecsetelte, miért családbarát a kormány, és eddig milyen intézkedéseket hoztak ezen a területen a járvány elleni küzdelem jegyében is.

Gyerekfelügyelet járvány idején

Novák szerint a gyermekfelügyelet bizonyos szülőknek komoly erőfeszítést jelent. A kormány ezért döntött arról, hogy minden településen biztosítani kell a felügyeletet a bölcsődékben, óvodákban és általános iskolában, az intézményekben pedig napi négyszeri, illetve háromszori étkezést is kapnak a gyermekek.

Az érdeklődés a felügyelet iránt jelentősen nőtt, a gyermekek 10 százaléka jár valamilyen intézménybe, és dolgoznak azon, hogy az érintetteket megszokott bölcsődéjükben, óvodájukban, iskolájukban is fogadni tudják.

Velünk maradhat

A tájékoztatón jelen volt a Szent László Kórház infektológus főorvosa is. Szlávik János kifejezte reményét, hogy a járvány hamarosan véget ér. Azt mondta, a magyarországi járványgörbe stabil, és reménykeltő gyógyszer-, illetve vakcinakísérletek folynak világszerte a vírus ellen. Ugyanakkor figyelmeztetett: az is lehet, hogy a vírus velünk marad egész évben kisebb gócokban.

Reménykedhetünk szerinte abban is, hogy lesz hatékony védőoltás, amely egyesek szerint ősszel, mások szerint télen, de legkésőbb jövő tavasszal az emberiség rendelkezésére áll nagy mennyiségben. A vakcinával eleinte a veszélyeztetett csoportokat és az egészségügyi dolgozókat oltják be.

Szólt arról, hogy Magyarországon is elérhető az a Japánban kifejlesztett vírusellenes gyógyszer, amely a betegség korai szakában valóban hatékonyan alkalmazható az enyhe és közepesen súlyos betegeknél, s rendelkezésre áll egy Amerikában kifejlesztett, intravénás módon alkalmazható gyógyszer a vírus miatt súlyos és életveszélyes állapotba kerülők gyógyítására.

Szlávik János a humán immundeficiencia vírussal (HIV) fertőzött emberekről szólva elmondta: korábban úgy gondolták, ez a betegcsoport az immunhiány  miatt ki van téve a fertőzésnek, de úgy tűnik, közülük azok, akik rendszeresen szedik a gyógyszereket és jó az immunrendszerük, nemhogy nincsenek kitéve a fertőzés súlyos veszélyének sőt, mintha védettek lennének ellene. Hozzáfűzte, hogy Magyarországon eddig egy koronavírus-fertőzést észleltek HIV-fertőzött embernél, ő idős volt és sokféle krónikus betegségben szenvedett.

Nyit a vidék

Kiss Róbert, a törzs ügyeleti központjának munkatársa elmondta: a péntek este megjelent új rendelkezések értelmében hétfőtől a vendéglátóhelyeken már nemcsak a kerthelyiségekben engedélyezett a tartózkodás, hanem a vendéglátóhelyek belső zárt részében is. A dolgozóknak kötelező védőeszközt (orvosi szájmaszkot, sálat vagy kendőt) viselni. Az üzemeltetőnek pedig intézkedni kell a védelmi távolságok megtartására.

Másik változás, hogy a szálláshelyek is fogadhatnak vendégeket. A védekezés ezen szakaszában is hatályban marad a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben a védőeszközök kötelező viselésére, a távolság betartására, valamint az életkorhoz kötődő idősávok figyelembevételére vonatkozó szabályozás - tette hozzá.

Az operatív törzs tájékoztatóján ismertették a járvány legfrissebb adatait is. Az elmúlt 24 órában hat idős beteg halt meg, 56-tal nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 448-ra emelkedett. 1371-en már gyógyultan távoztak a kórházból. Az aktív fertőzöttek száma 1654-re csökkent. Kórházban 570 koronavírusos beteget ápolnak, 45-en vannak lélegeztetőgépen. A kormányzati oldal adatai szerint 10 742-en vannak hatósági házi karanténban. A mintavételek száma 131 429. (A területi adatokat itt találja.)

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.