A Jobbik szóvivője szerint az EP-választáson múlik, hogy a pártot be lehet-e tiltani

  • narancs.hu
  • 2019. február 23.

Belpol

Rendkívüli közgyűlést tartott ma a Jobbik, amelynek témája többek között a megszűnés lehetősége volt.

A kongresszuson szó volt a Jobbik megszűnésének lehetőségéről, valamint a nemzeti ellenállás folytatásáról – írta a hvg.hu. Szilágyi György frakcióvezető-helyettes szóvivő a sajtótájékoztatón azt mondta, a diktatúrával szemben harcolniuk kell tovább, mert ők bonthatják le a NER-t. Elmondta, nem akarnak megszűnni, maximum a Fidesz akarja őket megszüntetni. Az EP-választáson múlik, hogy be lehet-e a pártot tiltani: „Ha sokan szavaznak ránk, akkor nem” – mondta.

Szilágyi szerint a rövid távú céljuk, hogy tovább erősödjenek a következő 10 hónapban, hosszútávon pedig a középosztályt akarják erősíteni, mert jelenleg kétezer NER-család él jól, valamint 150 ezer ember, aki ezt kiszolgálja. Hozzátette, jelenleg az LMP-vel tudnak komolyabban tárgyalni együttműködési lehetőségekről. A megszűnés lehetőségéről annyit mondott még, hogy jelenleg alapszabály-módosításon dolgoznak, és nincs vészforgatókönyvük.

Megszűnhet a Jobbik?

Ha a NAV nem enged, felszámolhatják a pártot. Sneider Tamás, a Jobbik elnöke a Népszavának beszélt arról, hogy felszámolás indul a párt ellen, ha nem adja meg az adóhivatal a részletfizetési lehetőséget a Jobbiknak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott büntetések törlesztésére.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.