Karácsony: „Lobbistáknak nincs helye a Közgyűlésben!” Vitézy: „Az általad vezetett listán szerepel Horváth Csaba”

  • narancs.hu
  • 2024. május 8.

Belpol

A jelenlegi főpolgármester azzal vádolja az LMP jelöltjét és a Tisza vezetőjét, hogy lobbistákat juttatna a közgyűlésbe.

Lobbistáknak nincs helye a Fővárosi Közgyűlésben! Egészen megdöbbentő, hogy kiket akarnak a Fővárosi Közgyűlésbe küldeni a magukat ellenzékieknek mondó politikusok: korrupció és kartellezés gyanújába keveredett cégek lobbistáit” – írta Karácsony Gergely a rivális fővárosi listákra reagálva a Facebookon. – „Magyar Péter fővárosi listájának második helyén egy olyan cég jogtanácsosa áll, akivel szemben korábban épp a BKV indított versenyhivatali eljárást kartellezés miatt. Ez a cég pár hete, éppen a jogtanácsos közreműködésével még azért lobbizott, hogy ne tudjam teljesíteni a budapestieknek tett ígéretemet, és a Fővárosi Közgyűlés ne fogadja el a dunai hajózási káoszt felszámoló új rendeletet, amely végre a budapestiek érdekeit részesíti előnyben a turistahajókat üzemeltető cégek érdekeivel szemben” – tette hozzá a Tisza listájának második helyezettjéről, Ordas Eszterről.

A főpolgármesternek a Vitézy-lista hetedik helyén szereplő Hutiray Borbáláról is megvan a véleménye: „Vitézy Dávid listáján pedig egy autómegosztó vállalkozás ügyvezetője szerepel, amely cégnek egy Fidesz-közeli oligarcha a tulajdonosa, aki ellen korrupció és pénzmosás gyanúja miatt folyik eljárás. Ez a cég az elmúlt években folyamatosan a saját érdekeit szolgáló szabályozásért lobbizott a fővárosnál, természetesen sikertelenül” – írta a GreenGo közösségi autómegosztó vezérigazgatójáról.

Karácsony Gergely úgy véli, a fővárosi képviselők Budapest képviseletére tesznek esküt, ezért cégérdekeknek nincs helye a közgyűlésben, és felszólította Magyar Pétert és Vitézy Dávidot, hogy „húzzák le fővárosi listájukról a kijáró embereket”.

Vitézy Dávid riposztjára nem kellett sokat várni. Az LMP jelöltje azzal vágott vissza Karácsonynak, hogy az ő listáján meg Horváth Csaba szerepel. „Az általad vezetett DK-MSZP listán szerepel az a Horváth Csaba zuglói polgármester, aki jelenleg is gyanúsított két súlyos korrupciós bűncselekményben. Ezek után azzal kritizálni minket, hogy Budapest első elektromos autómegosztójának sikeres vezetője, a piacon már bizonyított szakember szerepel a listánkon, pontosan annak a pártpolitikai mocsárnak a példája, amitől meg kell szabadítani Budapestet” – írta Vitézy, aki szerint Karácsony véglegesen betagozódott a DK-MSZP szövetségbe. „A Fővárosi Közgyűlésben köztörvényes bűncselekményekkel gyanúsított politikusok helyett olyan szakemberekre van szükség, akik már bizonyítottak a maguk területén.”

Magyar Péter is reagált, szokása szerint kommentben Karácsony Gergely oldalán: „Ez nagyon röhejes Főpolgármester Úr, Ordas Eszter pont azért küzd jogászként és azért fog küzdeni fővárosi képviselőként is, hogy Önök és DK-ás szövetségesei ne tudjanak tovább mutyizni a háttérben és ne tudjanak olyan szabályozást elfogadni a dunai hajózásnál (amit egyébként sikerült totálisan lerohasztani), ami a budapestiek érdekével ellentétesen egyéni érdekeket szolgálna ki. Emlékszik, hogy miért tüntetett 4000 ember 28 hajóval az új szabályozás ellen? Ja, hogy ez nem fontos…”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.