Karácsony nem nyilatkozik a Hír TV-nek, amíg bocsánatot nem kérnek a neonácikat mosdató riportért

  • narancs.hu
  • 2020. február 10.

Belpol

Nem ad nyilatkozatot és nem tesz eleget semmilyen meghívásnak.

„Amíg a Hír Tv nem kér bocsánatot a neonácikat mosdató, az antifasiszták tevékenységét megkérdőjelező riportjáért, addig sem én, sem a főpolgármester-helyettesek, sem a Főpolgármesteri Hivatal munkatársai nem adnak nyilatkozatot a Hír TV-nek, és nem is teszünk eleget semmilyen meghívásuknak. Erről ma levélben értesítettem Répásy Bálintot, a Hír TV vezérigazgatóját.” – jelentette be Karácsony Gergely Facebook-oldalán.

A Hír Tv az „Antifasiszta tüntetők zavarták meg a kitörés napi megemlékezéseket” című riportban számolt be a Városmajorban megrendezésre került Becsület Napja eseményről.

A rendezvényt 1997 óta tartják meg – és azóta a magyar szélsőjobbos, neonáci szcéna egyik emblematikus eseményévé nőtte ki magát. Kezdeményezője az a Győrkös István volt, akit tavaly életfogytig tartó fegyházra ítéltek, mivel engedély nélkül tartott fegyverével fejbe lőtt egy rendőrt.

A Becsület Napján olyan szélsőjobbos mozgalmak vettek részt, mint a Betyársereg, a Magyar Önvédelmi Mozgalom, a Légió Hungária, a Hammerskins Hungary, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Légió Hungária.

Hitler-idézetre lelkesült a tömeg a Városmajorban

A német vendégszónok a „legnagyobb német államférfi" szavaival ágyazott meg a „kegyeleti megemlékezésnek." Képek a Becsület Napjáról. Egyes becslések szerint ötszázan is lehettek azok a feketébe öltözött emberek, akik azért gyűltek össze szombaton a városmajori Jézus szíve templomnál, hogy tisztelegjenek azon magyar és német csapatok előtt, amelyek 1945 február 11-én próbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűből.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.