Még négy egyetemnél vezetnék be a Corvinus-modellt

  • narancs.hu
  • 2020. február 10.

Belpol

Egy keveset azért változtatnának a fenntartói modellen.

További négy egyetemnél alkalmazna a kormány a Budapesti Corvinus Egyetem átalakításához hasonló modellt - írja az Átlátszó nem hivatalos forrásokra hivatkozva.

A portál úgy értesült, hogy a budapesti Állatorvostudományi Egyetem, a Testneveléstudományi Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, és a győri Széchenyi István Egyetem is a Corvinus sorsára juthat, ám ezeknél az intézményeknél némi változtatással alkalmaznák a modellt.

A lap úgy tudja, a fenntartó alapítványok saját tőkéje ezeknél az egyetemeknél csak a kuratórium működtetését fedezné, az állam pedig egyfajta megrendelőként jelenne meg, a külföldi vendéghallgatók által fizetett tandíjak kezelésére azonban szabad kezet kapna a kuratórium.

Palkovics László, információs és technológiai miniszter már két éve arról beszélt, hogy a Corvinus-modellt az egész felsőoktatásra ki kell terjeszteni, legutóbb egy januári interjúban pedig arról beszélt, hogy az orvosi egyetemek közül a Semmelweisre próbálnák először alkalmazni a struktúrát.

A Corvinus Egyetemnek az állam helyett a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány a fenntartója, ennek tulajdonában van az ingatlanok jelentős része is. Az alapítvány kuratóriumi elnöke Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. vezérigazgatója, az egyetem kuratórium általi működtetéséről pedig a legutóbbi Magyar Narancsban olvashattak részletesen.

Igazságtalan és káros módszerrel sorolják új fizetési kategóriákba a Corvinus oktatóit

A corvinusosok központi utasításos rendszerre panaszkodnak, az egyetem menedzsmentje három magyar nyelvű szakot megszüntetett. A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban részletesen foglalkozunk a Corvinus Egyetem átalakításával. A Corvinust a kormány Palkovics László miniszter vezényletével nyáron szervezete ki egy alapítványhoz, melynek kuratóriumi elnöke Hernádi Zsolt MOL-vezér.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.