Erzsébetváros-kártya körüli csalás miatt tett feljelentést Niedermüller Péter

  • narancs.hu
  • 2020. február 10.

Belpol

Az önkormányzat csalás, hűtlen kezelés gyanúja miatt tette meg a feljelentést.

Erzsébetváros önkormányzata feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen az Erzsébetváros kártya működtetésével kapcsolatos csalás, hűtlen kezelés gyanúja miatt – adta hírül az önkormányzat.

A közlemény szerint 2019 augusztusában az Erzsébetváros Kft. és a Magyar Kedvezményhálózat Fejlesztő és Jogkezelő Kft. között az Erzsébetváros-kártya üzemeltetésére két évre szóló szerződés jött létre. A 43 milliós megállapodás még 2019 augusztusában, vagyis Niedermüller Péter előtt, Vattamány Zsolt polgármestersége alatt köttetett.

2020 januárjában belső ellenőri vizsgálat indult az ügyben, mely során több szabálytalanság került megállapításra: többek között, hogy a szerződés csak látszólag vonatkozik két évre, mivel már a szerződéskötés után rövid időn belül kifizették a 43 millió forintot.
A kerület közleménye szerint az Erzsébetváros kártya 2019-ben aránytalanul sok közpénzt emésztett fel. Tavaly - a választások évében - az önkormányzat közel 153 millió forintot költött el az Erzsébetvárosi kártya működtetésére, valamint különböző akciókra.

  • Az ingyensonka, az ingyenfenyő és az almáspite-akció 73 millió forintba,
  • a propaganda 16,1 millió forintba,
  • a kártyaüzemeltetés pedig 48,1 millió forintba került a kerületnek.

Ehhez képest az erzsébetvárosiaknak nyújtott tényleges kedvezmény összege mindössze 15 millió forintot tett ki.

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”