Kásler bejelentette, 17 budapesti kórház higiéniai felújításáról döntött a kormány

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 17.

Belpol

Készülnek a koronavírus-járvány esetleges második hullámára.

Tizenhét budapesti kórház higiéniai felújításáról döntött a kormány 60 milliárd forint uniós és hazai forrás felhasználásával, a koronavírus-járvány esetleges második hullámára készülve – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta, a felújítás érinti a kórházak minden olyan helyiségét, ahol betegek tartózkodhatnak. A fejlesztés során a többi között felújítják a burkolatokat, automata csaptelepeket szerelnek fel és fejlesztik az infrastruktúrát.

A közlés szerint az előzetes felmérések megtörténtek, a kórházigazgatókkal a napokban tárgyalnak a konkrét feladatokról – tette hozzá a miniszter.

Az érintett kórházak a következők: az Észak-Közép-budai Centrum, az Új Szent János Kórház és Szakrendelő, a Dél-Pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, a Károlyi Sándor Kórház, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, az Országos Onkológiai Intézet, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és M. J. Orsz. Traumatológiai Intézet, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, a Szent Margit Kórház és az Uzsoki utcai Kórház.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.