Magyar Narancs: Előfordult hasonló eset az elmúlt huszonhárom évben?
Fotó: Németh Dániel
Németh Zsolt: Nem tudok róla. Voltak öngyilkosságok, melyek után - a hozzátartozók részéről - szárnyra keltek pletykák, például hogy a gyanúsítottat kidobták az ablakon, de ezeknek semmi alapjuk nem volt. Más lapra tartozik, hogy a rendőr felelőssége egyértelmű, hiszen hogyan lehet öngyilkossági kísérletet végrehajtani egy kihallgatás során? A mostani esetről nekem is csak a sajtóból vannak értesüléseim. Az egyértelmű, hogy az elkövetők a szakmai ismeretek minimumával sem rendelkeztek, vagy ha igen, akkor teljes mértékben figyelmen kívül hagyták azokat. Egy kihallgatás során ezernyi módszer van arra, hogy megtudja a kihallgató azt, amit a gyanúsított nem akar elmondani. Természetesen olyan módszerekről van szó, amiknek semmi közük a megfélemlítéshez, fizikai és pszichikai erőszakhoz. Eleve megdöbbentő maga az eljárás is: elvileg ugyanis nem fordulhat elő, hogy valakit bevigyenek egy rendőrőrsre, és anélkül hallgassák ki, hogy előtte ne ismertessék a jogait. Ráadásul tudomásom szerint a kis őrsökön szolgáló rendőrök nincsenek kiképezve arra, hogyan kell egy gyanúsítottat kihallgatni. Állítólag itt még jegyzőkönyv sem készült.
MN: Kényszervallatás volt ez egyáltalán? Nem büntetés, önbíráskodás?
NZS: Bármi lehetett. Ha igaz az, hogy a sértett közölte, hogy ki az elkövető, előtte viszont hosszú ideig cikizte a rendőröket, hogy még kisebb lopásokat sem képesek felderíteni, úgy elképzelhető sértettségből fakadó bosszú is.
MN: Állítólag egy ott tartózkodó harmadik rendőr jelentette fel a kollégáit. Ha ez nincs, simán eltussolhatták volna ezt az egészet?
NZS: Ezt nem mondanám. Ha igaz az áldozat hozzátartozóinak az állítása, miszerint arról érdeklődtek náluk, hogy a gyanúsítottnak milyen sérülései voltak, mielőtt bevitték, akkor gondolhatunk "eltussolásra" is - ezt a vizsgálatnak kell kiderítenie. Ahogy a harmadik rendőr szerepének tisztázását is. Neki ugyanis nem jelentenie kellett volna az esetet, hanem meg kellett volna akadályoznia. Ha bebizonyosodik, hogy ezt nem tette meg, akkor ellene is büntetőeljárás indul.
MN: A laikus úgy véli, az efféle esetekben a testület összezár.
NZS: Kétségtelen, hogy sokszor védik a mundér becsületét, és a különféle fegyelmi vétségek kitárgyalása nem publikus. Csakhogy a vizsgálatok azt mutatják, hogy az ilyesmi egyáltalán nem növeli a hatékonyságot. Krémer Ferencnek volt egy kutatása a rendőri korrupcióról, melynek során különféle kollektívákat vizsgált. Arra a következtetésre jutott, hogy az a közösség a leghatékonyabb, amelynél az emberi méltóság, az egymás iránti tisztelet és tolerancia a legalapvetőbb érték. Ennek hiányában sem az anyagi siker, sem a parancs iránti engedelmesség, de még a bűnügyi eredmények sem tudnak jól működő közösséget kovácsolni.
MN: Nincs itt ellentmondás?
NZS: Annyiban, hogy hiába jó a kollektíva, ha maga a rendőrség abban érdekelt, hogy a bűnügyek mielőbb megoldódjanak.
MN: Egy lapon említhető a korrupció és a kényszervallatás?
NZS: Ha bizonyos szabályokat átléphetünk valamely haszon reményében, akkor mi tart vissza más szabályszegésektől? Lehet, hogy túlzás, de a korrupció egyik okát ebben vélem felfedezni.
MN: Milyen haszna lehet a kényszervallatásnak?
NZS: Egy tizenhárom éve írt tanulmányomban azt írtam, hogy a kényszervallatás előnyei roppant csábítóak, hiszen azt az "élményt" nyújtja a rendőr számára, hogy rövid úton, azonnal igazságot szolgáltathat a biztosan bűnösnek gondolt gyanúsított ellenében, ráadásul temérdek időt és energiát megtakaríthat. Vagyis nem arról van szó, hogy a bűnüldözők eredendően gonoszak és szadisták lennének, sokkal inkább a közérdekre gondolnak, és ebben a lakosság támogatását érezhetik. Sorolhatnám reggelig azokat a tanulmányokat, kutatási eredményeket, amelyek feketén-fehéren bebizonyítják, hogy az agresszivitás nem vezet sehova, ha a lakosság másképp gondolkodik erről. Az utca hangja szerint nem kell nyomozni, tárgyalni, hanem fel kell négyelni a bűnözőket, vissza kell állítani a halálbüntetést. És amíg ilyen erős a nyomás, addig a politikának sem az az érdeke, hogy ne legyenek kényszervallatások.
MN: Ez azért nem csak magyar lakossági specialitás.
NZS: Azt kellene megértetni a közvéleménnyel, hogy bűnözés a világon mindenhol van, és bármennyire sajnálatos, de a hétköznapi élet része ugyanúgy, mint például az autóbalesetek. Nem lehet véglegesen megszüntetni. Azonban ennyire démonizálni sem kellene, mert épp ettől válik vérszomjassá a közvélemény. Azt hallja, hogy bűnözés elleni harc, miközben a rendőr nem harcol, hanem szakmai munkát végez. Ráadásul olyan szakmai munkát, aminek elvileg a közösség épülését kellene szolgálnia. A rendőrnek pedig nem nagy hatalmú embernek kell lennie, akitől félni kell, hanem olyannak, aki segít, akire lehet számítani. Egy közösség nem attól lesz jobb, hogy minél több embert börtönbe zárnak, hanem akkor, ha megelőzzük a bűncselekményeket. Tudja, hogy nevezik a gyilkossági csoportot? Életvédelmi osztálynak. De hol van itt az életvédelem? 'k akkor dolgoznak, amikor már megtörtént a gyilkosság! De aki azt képzeli, hogy a példás büntetés miatt kevesebb gyilkosság lesz, az téved. Egyszerűen ostobaság harcot hirdetni a bűnözés ellen, azt ugyanis nem lehet megnyerni.
MN: De úgy tűnik, erre nincs közönség. Pintér Sándor híres kijelentését, miszerint három héten belül rend lesz, senki nem vette komolyan, ám úgy tűnik, az ezt követő intézkedések, a bolti lopások elkövetőinek elzárása, a drogstratégia tetszik a közönségnek. A kormány óriásplakáton hirdeti, hogy 3500-zal több rendőr van.
NZS: Az elzárás nem old meg semmit, s bár kétségtelen, hogy a létszámgondokat enyhíteni kell, nem biztos, hogy a jelenlegi rapid eljárás a célravezető. Úgy hallottam, hogy épp annak a képzésnek a tananyagát csökkentették le, amit Pintér Sándor hagyott jóvá még első minisztersége idején. A legnagyobb problémát a teljesítménykényszer jelenti. A jelenlegi gyakorlat szerint a rendőri munkát csak statisztikai adatokban mérik, ami teljesen irreális. Kevesen emlékeznek már arra, bár ma sincs másképp, hogy 1999 februárjában a frissen kinevezett Pintér Sándor tartott egy sajtótájékoztatót, és kijelentette, hogy év végére 100 ezerrel csökkenni fog a felderítetlen bűncselekmények száma. Ezt követően Orbán Péter akkori országos főkapitány tartott egy eligazítást rendőrkapitányoknak, ahol azt mondta: "Hogy ne bízzuk el magunkat, amolyan limiteket állapítottam meg. A nehéz helyzetben lévő, létszámgondokkal is küszködő kapitányságok esetében 20 százalék fölötti, a megyeszékhelyi és nagyvárosi kapitányságoknál 30 százalékot meghaladó felderítés lesz a jövőbeni mérce. Ahol ez hiányzik, ott az irányításbeli, munkamódszerbeli gondok mellett vezetői mulasztások is lehetnek, s akár a kapitány székébe is kerülhet az eredményesség." Egy ilyen kijelentés után bárki joggal gondolhatja, hogy a cél szentesíti az eszközt. Pedig éppen az lenne a legfontosabb, hogy a rendőrség vezetői nagyon határozottan, egyértelműen álljanak ki, és mondják azt, hogy nem tűrünk erőszakot!
MN: Vagyis a rendőr is meg van félemlítve, hiszen ha nincs eredmény, az az állásába kerülhet.
NZS: Egyértelműen. 1999-ben Gönczöl Katalin két ombudsmani vizsgálatot is végzett a rendőrség körében, s ebből egyértelműen kiderült, hogy bár a felvételnél erős szűrő működik (ma már ez sem biztos), az állományba vett rendőr emberi, munkavállalói mivoltával már senki nem törődik. Azóta csak romlott a helyzet: megszűnt a korai nyugdíj és egy sor, 1999-ben még meglévő kedvezmény. Vagyis az ombudsman akkori megállapítása ma is helytálló: irreális elvárni a rendőrtől, akinek emberi jogait nem biztosítják a munkarendben, hogy ő a másokét, az intézkedési körébe kerültekét tiszteletben tartsa.
MN: A kínzások, az embertelen, megalázó bánásmód kapcsán született uniós egyezményt 2010-ben a magyar rendőrség szolgálati szabályzatába is beemelték. Hét éve született a rendőrség etikai kódexe.
NZS: Amit a szakmának kellett volna kiizzadnia magából - de ez is fölülről érkezett: Bencze József akkori országos rendőrfőkapitány adta parancsba. Annak idején nem örültem az eljárásnak, de most már azt mondom, így is több a semminél, és ha ez élne és működne, nagyon jó volna. De ugyanez áll az uniós egyezményre is: parancsba foglalták, hogy minden eligazítás tárgyává kell tenni, hogy milyen eszközök megengedhetetlenek. Arra kíváncsi lennék, hogy hány helyen hallani ezt a szolgálatba lépés előtt? De a többi rendőrségi szabályzatról is elmondható, hogy összhangban van az európai normákkal. A gyakorlat azonban teljesen mást mutat. Hatalmas a diszkrepancia a végrehajtó rendőr és a szabályzat között. 1996-ban készült egy film, Szobolits Béla rendezte. Szolgálunk és vétünk volt a címe, a rendőri túlkapásokról szólt. Amikor bemutatták a Filmszemlén, a nézők a rendőrök láttán gúnyosan nevetgéltek, amikor viszont az áldozatok szólaltak meg, dermedt csend volt a nézőtéren. Amikor ugyanezt a filmet levetítettük a rendőröknek, minden fordítva történt: az áldozatok váltottak ki gúnyolódást, a rendőrök pedig egyetértést. Ez azért jelez valamit. No meg az is, amit Papp Károly országos rendőrfőkapitány mondott az izsáki eset után. Mert nemcsak azt mondta, hogy egy jogállamban tűrhetetlen, hogy egy rendőri intézkedés ide vezessen, de azt is, hogy a rendőrök nem tartották be a fokozatosság, arányosság és szükségesség alapkövetelményeit. Jó szakembernek tartom a főkapitány urat, de ezzel alaposan mellélőtt, hiszen azt sugallta, hogy a kényszervallatásnál is létezik fokozatosság, arányosság, szükségesség. Egyszerűen azt kellett volna mondania, hogy nem tűröm az erőszakot a testületben.
MN: Mit tehet a kényszervallatás áldozata?
NZS: Ott helyben nem valószínű, hogy élni lehet a jogorvoslat lehetőségével, sőt előfordulhat, hogy ha mégis élni kíván vele, az csak olaj a tűzre. Utólag kell panaszt tenni a rendőrségen vagy az ügyészségen, illetve a független rendészeti panasztestületnél.
MN: Hogy tudom bizonyítani, hogy bántottak?
NZS: Legfeljebb orvosi látlelettel. Azonban minden ilyen bejelentést kivizsgálnak, és ilyenkor könnyen keletkezhet ellentmondás. Meggyőződésem, hogy a bizonyításnál sokkal nagyobb probléma, hogy a megfélemlített gyanúsítottak többsége eleve nem tesz feljelentést.
MN: Nincs igazuk?
NZS: Mint mondtam, minden bejelentést kivizsgálnak, és bár ilyen típusú ügyekben az eredményességi mutatók alacsonyak, az áldozat nem teljesen esélytelen. Ami biztos: a kényszervallatások latenciája kiugróan magas.
MN: Hogyan lehetne ezt megakadályozni?
NZS: Megoldás lehetne, hogy kötelezővé tegyék a videofelvételt, ennek ma már nincsenek technikai akadályai. Vagy például egy független megfigyelő jelenléte, de az igazi megoldás az lenne, hogy más szellemben működjék a szervezet. Ezt kéne komolyan venni. Ugyanis minél jobban keménykedik az állam, minél erőszakosabban bánik a polgáraival, még ha azok szabálytalanok is, a polgárok annál szabálytalanabbak és erőszakosabbak lesznek. Cesare Beccaria itáliai jogtudós már 250 évvel ezelőtt leírta: "Az állam kegyetlen, igazságosztó hatalma irányítja a gyilkos kezét." De úgy érzem, hogy a rendőrökből is hiányzik a szakma szeretete. Nem nagyon találkoztam olyan nyugdíjas kollégával, aki úgy tekintene vissza az életére, hogy hivatása lett volna a rendőri munka. Csupa megkeseredett emberrel találkozom, aki úgy érzi, igazságtalanok voltak vele, nem becsülték meg, kitoltak vele a főnökei. Márpedig az nem jó, ha rombolják az emberi értékeket arra hivatkozva, hogy ezzel másik értéket állítunk elő - a bűnözés visszaszorítását. Hiszen nem tudjuk előállítani azt sem, és a lakosságot nem sikerül megnyugtatni.
