Két év börtönt kapott Horvátországban a Mol vezére

  • narancs.hu
  • 2021. október 25.

Belpol

Hernádi Zsoltot és Ivo Sanader volt horvát kormányfőt vesztegetés vádjával ítélték el. Arra nincs sok esély, hogy Magyarország kiadná a Mol vezetőjét a horvát hatóságoknak.

A horvát legfelsőbb bíróság megerősítette a Zágráb megyei bíróság elsőfokú elmarasztaló ítéletét Ivo Sanader volt horvát kormányfő és Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója egyesített perében - írja az MTI, a Jutarnji List című horvát napilap  hétfői cikkét idézve.

A testület döntésében elutasította a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) a büntetés súlyosbítására vonatkozó indítványát, valamint a két vádlott fellebbezését is: a most megerősített ítélet szerint Sanader hat év, az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt pedig távollétében két év börtönbüntetést kapott.

A vád szerint 10 millió euró volt a Mol-befolyás ára

A legfelsőbb bíróság indoklása szerint Sanader megegyezett Hernádi Zsolttal, hogy 10 millió euró fejében a magyar társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett, és arról, hogy az INA-ból kivonják a veszteséges gázágazatot. A pénzt fiktív szerződés alapján Robert Jezic, a per koronatanújának céges számlájára kellett volna átutalni. 2009-ben 5 millió euró megérkezett a számlára, míg a másik ötmillió euró nem került befizetésre - közölte a testület. Bár Jezic megígérte a tárgyaláson, hogy átutalja az említett 5 millió eurót a bíróság számlájára, ez egyelőre nem történt meg.

 

A Mol 2003-ban szerezte meg az INA horvát olajipari vállalat 25 százalék plusz egy részvényét, majd 2008 végén további 22,15 százalékot vásárolt, és megegyezett a horvát kormánnyal az irányítás átvételéről is. A Mol ezt követően további részvényeket vett a piacon, és jelenleg 49,08 százalékos részesedése van a horvát vállalatban.

A magyar főügyészség nem talált semmi gyanúsat

 2011-ben az USKOK vádat emelt Sanader ellen a Hernádi Zsolt részéről történt megvesztegetés gyanúja miatt, majd 2013-ban a Mol elnök-vezérigazagató ellen is vádat emelt. Erre reagálva a magyar igazságszolgáltatás is nyomozni kezdett. A Központi Nyomozó Főügyészség nemzetközi kapcsolatban kötelességszegésre irányuló vesztegetés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el 2011 júliusában. A főügyészség megállapította, hogy a Mol érdekében és vezetői részéről bűncselekmény nem valósult meg, ezért a nyomozást ennek hiányában megszüntette.

A vádakat a magyar energiaipari vállalat és Hernádi Zsolt  is visszautasította, a magyar hatóságok pedig megtagadták a Hernádi ellen kiadott európai elfogatóparancsot - így nem valószínű, hogy a horvát Kúria által megerősített ítélettel szemben másként járnának el.

Ugyanebben az ügyben Horvátország 2014-ben az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságához (UNCITRAL) fordult, amely 2016. decemberben hozott ítéletet. A nemzetközi választottbíróság szerint Horvátország nem tudta bizonyítani, hogy a Mol (vagy Hernádi Zsolt) megvesztegette volna Sanadert. A bíróság hangsúlyozta, hogy a koronatanú, Jezic nem hiteles, a horvát bíróságok pedig elfogultan ítélkeztek.

2018 őszén a Sanader és Hernádi Zsolt elleni pert egyesítették a Zágráb megyei bíróságon, ahol 2019 decemberében végül a testület elmarasztaló ítéletet hozott: Sanadert hat, Hernádi Zsoltot pedig két év letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

Az eljárást a helyszínen követő független jogi megfigyelők (Kai Ambos bíró, a göttingeni Georg-August Egyetem professzora és Lord David Anderson, az angliai és walesi ügyvédi társaság tagja) szerint a zágrábi bíróság megsértette az EU tisztességes tárgyalásra vonatkozó normáit és elfogultsággal vádolták a horvát államügyészeket  - emlékeztet a távirati iroda. A védelem 2021 júliusában részletes fellebbezést nyújtott be a horvát legfelsőbb bírósághoz, amelyet a testület most elutasított és helyben hagyta az elsőfokú ítéletet.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.