Két koronavírusos beteg van Magyarországon

  • narancs.hu
  • 2020. március 4.

Belpol

Orbán Viktor jelentette be a Facebookon.

„Megvan az első fertőzött, sőt mindjárt kettő olyan betegünk is van, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani. Két külföldi emberről van szó” – jelentette be Orbán Viktor a Facebookon.

A miniszterelnök elmondta, diákokról van szó, irániak. „Most úgy tűnik, hogy tünetmentesek, de a fertőzés tényét megállapítottuk” – tette hozzá.

Orbán szerint átszállították őket a Szent László kórházba, az operatív törzs pedig áttekintette a védekezéshez szükséges feltételek meglétét: „a szükséges számú személyzet, ápolók, orvosok rendelkezésre állnak” – mondta.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.