Kossuth-emléknap: Kolbász és kerítés

  • - legát -
  • 2002. szeptember 26.

Belpol

Vajon népünnepélynek nevezhetünk-e egy olyan rendezvényt, ahol a sörsátrakban van ülőhely, és a vezérszónok színpadra lépese előtt öt perccel kényelmesen helyet foglalhatunk az első sorban?

Vajon népünnepélynek nevezhetünk-e egy olyan rendezvényt, ahol a sörsátrakban van ülőhely, és a vezérszónok színpadra lépese előtt öt perccel kényelmesen helyet foglalhatunk az első sorban?Nem hinném, hogy szombatig bárkinek is feltűnt volna: az elmúlt egy esztendő Kossuth-évként működött. Leszámítva az SZDSZ Andy Warhol modorában elkészített poszterét és néhány ehhez hasonlóan suta, de kevésbé színes próbálkozást, az egykori kormányzó személye nem nagyon került előtérbe, és azzal, hogy a választások idején végül egyik párt sem próbálta a "maga embere"-ként felhasználni, minden, ami esetleg a Kossuth-évvel kapcsolatos lehetett, érdektelenné vált.

Kultúrfelelősök és felelős kultúrosok

Legalább a finis legyen emlékezetes - ezt gondolhatták a szervezők, amikor kitalálták, hogy a csupán virtuálisan létező emlékév végét össznépi hejehujával visszamenőlegesen is érvényesíteni lehet. A hétvégén Cibakházától Mezőhelyesig, Szentmártonkátától Kunmadarasig negyven településen rendeztek térzenés, kispályásfocis, történelmi játszóházas Kossuth-napokat, a "központi népünnepély" színhelyéül pedig a budapesti Kossuth teret választották, ahol nemcsak a Rajkó-zenekar és a Honvéd Táncegyüttes, hanem Medgyessy Péter is színpadra lépett. Pedig tudhatták volna: a tisztavatások kivételével a Kossuth tér az elmúlt tizenkét évben a népharag ilyen-olyan - az éhségsztrájktól a "nemzetgyűlés"-ig terjedő - megnyilvánulásainak terepe volt, nem pedig népünnepélyeké. (Ha azért került az egész napos show az Országház tövébe, mert a terület az ünnepelt nevét viseli, akkor nincs helye az akadékoskodásnak. De vajon kinek jutna az eszébe egy Rákóczi-ünnepséget a Rákóczi térre vinni?)

Noha túl vagyunk már a lovasmeneten és az őrségváltáson, süt a nap, és illatoznak a kolbászsütők, a téren alig-alig lézengenek. Pedig a színpad mögött már melegít a backing group, Magyar Bálint és Görgey Gábor. Legfeljebb egy-egy operatőr lelkes kurjantását hallani, ha véletlenül megpillant egy totyogó kisgyereket, akit végre felhasználhat vágóképként. A Rákóczi-szobor előtti füves rész az Árpád-sáv: néhány fiatal és kevésbé fiatal - a megszokottt Buddy Holly-, divatszkinhed- és hagyományőrző ábrázattal - zászlókkal, karszalagokkal és kokárdákkal felszerelt magyar nézi megvetően a színpad előtt mászkálókat. Úgy tűnik, izgalmi állapotban kizárólag a rendőrök vannak. De ők nagyon.

Négy órakor elkezdődik az emlékműsor, ami pontosan olyan, mint egy emlékműsor. Neves színművészek - Kútvölgyi Erzsébet, Börcsök Enikő, Jordán Tamás, Székhelyi József, Lukács Sándor, Vallai Péter és a rendező Hegedűs D. Géza - járkálnak föl-alá a színpadon, és megállás nélkül Kossuthtól idéznek, miközben köröttük néptáncegyüttes kering. De Magyar Bálint is idéz, Görgey Gábor pedig a következőket mondja: "Kossuth Lajos működése és különösen halála óta nem volt olyan magyar kormány, mely ne állította volna, hogy a kossuthi hagyománynak és örökségnek az egyedüli és igaz képviselője. Csak egy hatalmas formátumú, karizmatikus személyiség darabolható fel annyifelé s annyiféleképpen, hogy joggal vagy jogtalanul jut belőle mindenkinek. Akárcsak Dózsa testéből a tüzes trón tövében lakmározóknak néhány évszázaddal előbb."

A képzavar hamar elszáll, tapsot arató célozgatások színesítik a miniszter beszédét, aki szintén idéz: "A gyűlölés gyűlölséget teremt. A népek és általában az emberek egymás iránti gyűlölete a zsarnok ereje. Magyarország nem hirdetett gyűlölséget, mit sem óhajtván hőbben, minthogy az átalakulás vértelen, s minél kevesebb ingadozással történjék meg, a szabadság minél előbb megszilárduljon, s gyökeret verhessen."

A támadhatatlan megnyilvánulás ellenére is Sas József jut az eszembe, aki úgy húsz évvel ezelőtt Lenin-idézeteket olvasott fel, a közönség pedig felszisszent: Hú, de aktuális!

Az ilyesmit ugyanis - függetlenül az eredeti szándéktól - manipulációnak nevezik.

Vagy kampánynak.

Huhogók

A miniszterelnök fellépése előtt megnyílik a színpad melletti kordon, Kovács László, Kuncze Gábor, Csillag István, László Csaba és Demszky Gábor bukkan fel - Gy. Németh Erzsébet viszont nem -, majd a közönség soraiban elvegyülve, jattolva és megállás nélkül mosolyogva készülődnek meghallgatni Medgyessy Péter beszédét.

Az Árpád-sáv is beindul, hogy szintén közönségnek álcázva magát lehetetlenítse el a miniszterelnök megnyilvánulásait. Medgyessy úgy lép a színpadra, mint valami veterán táncdalénekes, arcán gumimosoly, és természetesen azokat is szeretettel köszönti, akik éppen azt skandálják, hogy "monnyon le". De közben a rendőrség akciózni kezd, néhány közelharcszerű, ám egyáltalán nem komoly acsarkodás után visszatereli a hőzöngőket a Rákóczi-szoborhoz, és afféle élő kordonnal biztosítja a tisztes távolságot. Innentől kezdve két program közül választhatunk. Vagy a miniszterelnök riposztozó, de még így is meglehetősen lapos beszédét hallgathatjuk néhány mosolygó nyugdíjas társaságában, vagy az "elkerítettek" ütemes fütyülését és ordibálását - Vesszen Medgyessy!, Aki magyar, velünk tart! stb. - kísérhetjük figyelemmel, ami leginkább egy kis költségvetésű rockopera tömegjelenetének és egy csekély létszámú szurkolótábor szombat esti kicsapongásának a keverékéhez hasonlít. Figyelembe véve az összlétszámot, meglepő, hogy ők vannak kevesebben.

Amikor a beszédet követően felcsendül a Himnusz, mindenki elhallgat. Rövid ideig úgy tűnik, hogy azért akad itt valami - az áhítat -, amiben egyetértés van tapsoló és huhogó között, amin meg lehet hatódni, ami még működik. De aztán, ugyanúgy, mint a meccseken, az utolsó taktusokat kereplő hangja és füttyszó zavarja meg. Hajrá, magyarok! Ennél többet most sem tudnak mondani.

Pedig ez most magas labda volt. Tökéletes félreértés. Úgy látszik, a kormány pr-szakértői négy hónap alatt sem tanulták meg, hogy Medgyessy Pétert nem lehet, de nem is kell popsztárként eladni. A régi listavezetőt, Kossuth Lajost pedig felesleges és cseppet sem elegáns.

- legát -

Tömeg, taps, népszerűség

A közvélemény-kutatók (és a volt kormánypártok) esküsznek: ha van olyan, hogy "jobboldali beállítottságú" város, akkor Kecskemét az. (Mi sem mondtunk mást, lásd múlt heti írásunkat: Különös emberek, Magyar Narancs, 2002. szeptember 19.) Ehhez képest Medgyessy Péter szombat délutáni kampánygyűlésén többen voltak, mint annak idején - még márciusban - Orbán Viktorén.

Aznap délelőtt ráadásul röpcédulák tudatták a népekkel: elnézést, de a miniszterelnök a meghirdetettnél egy órával később jön. Áprilisról átmentett forma? Mert a kampánynak a jelek szerint visszavonhatatlanul része lett a dezinformálás. Medgyessy programja persze nem változott; tény, hogy a röpcédulákat nem az MSZP aktivistái dobálták a postaládákba.

A kecskeméti kampányrendezvény legérdekesebb része az volt, amiről általában soha senki nem tudósít. A főtéren szombat délután 13 és 14 óra között - ha nincs semmiféle esemény - úgyszólván senki sem jár. Medgyessy fellépésére tehát nem azok jöttek el, akik "épp erre jártak", hanem azok, akik tudatosan készültek oda.

Aki járt már Orbán-nagygyűlésen, az tudja: az exkormányfőt üdvrivalgás, taps köszönti, amerre halad a tömegben. Kecskeméten most Medgyessynek szólt a taps. Emberek tucatjai igyekeztek a közelébe férkőzni, kezet fogni vele. "Ez nem fanatikusok gyülekezete. Ezek a teljesítményt tisztelik" - kommentálták a látványt tévétudósítók.

Ez történt szombat kora délután a "jobboldali" Kecskeméten. Néhány órával később a "proli" fővárosban pár százan hallgatták a kormányfőt a "népünnepélyen", többtucatnyian meg kifütyülték.

Ballai József

Figyelmébe ajánljuk