Elegem lett az elmúlt hónapokban abból, hogy a lakásvásárlásom miatt folyamatosan támadnak - magyarázta az Indexnek Szentgyörgyvölgyi Péter, a Belváros polgármestere, aki ma bejelentette, hogy visszaadja az önkormányzatnak a Szerb utcában található 110 négyzetméteres lakását.
![]()
Fotó: Németh Dániel
Juhász Péter, az Együtt társelnöke, aki hónapokon át vitte az ügyet nagy energiával, azonnal lemondásra szólította fel Szentgyörgyvölgyit. Mint írja: "Törvénytelen eljárással költözött be, hiszen az ingatlant szolgálati lakásként kapta, miközben volt saját lakása, tehát arra nem volt jogosult. Törvénytelen volt másodszor az is, amikor 2010-ben az önkormányzati választás előtt – Rogán Antal közbenjárására – csökkentették a bérleti díját. A harmadik törvénytelenség az volt, amikor az önkormányzat – saját ezzel kapcsolatos rendeletét is semmibe véve – áron alul adta el az ingatlant Szentgyörgyvölgyi Péternek".
Az időközben elhíresült, önkormányzati tulajdonú, műemlékvédelem alatt álló belvárosi házról - ahol önkormányzati dolgozók, ismerősök bérelnek lakást, és ahol Habony Árpád is meghúzhatja magát - szinte pontosan fél évvel ezelőtt írt tényfeltáró cikket Németh Dániel és Rényi Pál Dániel. A nagy karriert befutott írásművet itt olvashatják.
Figyelmébe ajánljuk
Vérző papírhold
- - ts -
A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.
Szűznemzés
Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.
Bárhol, kivéve nálunk
Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.
Brahms mint gravitáció
A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.
Scooter inda Művhaus
„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.
Who the Fuck Is SpongyaBob?
Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.
Intenzív emberi találkozások lenyomatai – Mary Ellen Mark kiállítása a Mai Manó Házban
Budapest a csőd szélén: a döntés Orbán Viktor kezében van
Idejekorán megkezdett agymosás - gyerekeknek
A Gajdos László elleni támadások jól mutatják a Fidesz-univerzum ún. értékrendjét
A Mi Hazánk és a birodalom
A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideológia terjesztésében vállal nagy szerepet. A pártelnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

