Kocsis Máté a sajtószabadság védelmében utasította rendre Szabó Tímeát

  • narancs.hu
  • 2019. október 21.

Belpol

Micsoda fordulat: a Fidesz a Párbeszédtől félti a HVG-t és az Indexet.

A Fidesz frakcióvezetője kiosztott mindenkit a parlamentben, láthatóan indulatos volt ő is: a Hadházy-akció után paprikássá vált hangulat magával ragadta a kormánypárt frakcióvezetőjét.

Először megköszönte, hogy Orbán Viktor beszámolt az elmúlt hetek eseményeiről, majd kijelentette, a Fidesz továbbra is segíteni fogja a kormány munkáját.

Hadházy Ákos akciójáról azt mondta, "sikerül végre újra bekerülnie a hírekbe", majd anarchistának bélyegezte. Gyurcsány Ferenc beszédéhez hozzáfűzte, "szálljon le a magas lóról, ugyanis soha nem fogják elfelejteni neki a szemkilövetéseket, illetve azt, hogy minden idők legkorruptabb kormányának volt a vezetője".

Kocsis, a sajtószabadság őrizője

Szabó Tímeának gratulált, mert szerinte politikai bravúrt követett el a Párbeszéd, hogy „0 százalékos pártként” sikerült főpolgármestert adnia a fővárosnak. Aztán felszólította, hogy ne akarja meghatározni, hogy egy médium – így az Origo, az Index és a HVG – miképpen működjön. „A sajtószabadság védelmében tartsa távol magát ettől." Elmondta, hogy amint egy kis hatalomhoz jutnak, egyből újságokat záratnak be, utalva ezzel a Lokál című propaganda bulvárlapnak a BKV területeiről való – tervezett – kitiltására, ami „egyszerű kommunista módszer”. (Tegyük gyorsan hozzá, pár hónappal ezelőtt még Kocsis Máté mondta azt egy kampányrendezvényen, hogy az újságírók – köztük a most "megvédett" HVG és Index munkatársai – a rendszer, a Fidesz "ellenfelei" Pontosítás és frissítés: eredetileg azt írt írtuk, hogy Kocsis korábban azt mondta, az újságírók "ellenségek", de a Fidesz sajtóosztálya pontosítást kért tőlünk, hangsúlyozva, a frakcióvezető nem "ellenségeket", hanem "politikai ellenfeleket" mondott. Természetesen pontosítunk azzal a megjegyzéssel, hogy a negyedik hatalmi ág dolgozói nem lehetnek politikai ellenfelei sem a politikusoknak - ahogy például a bírók sem azok -, hiszen a szakmai alapvető íratlan szabályait komolyan vevő újságírók nem politizálnak, nem indulnak választásokon, nem akarják leváltani a regnáló politikusokat, csak ellenőrzik őket - a szerk.)

false

 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kocsis reagált Tóth Bertalannak, az MSZP elnökének a beszédére is arra emlékeztetve, hogy elfelejtette megemlíteni a kampányból Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, illetve Lackner Csaba kispesti ex-MSZP-s képviselő botrányát, ahogyan azt sem hozta szóba, hogy a szocialista Tóth Csaba egy kiszivárgott hangfelvétel szerint többször megfenyegette Karácsony Gergelyt.

Újra megszólalt Orbán is

Orbán Viktor viszontválaszában azt mondta, a kormány nem fog felülni a provokációnak, majd még egyszer megköszönte a szavazóknak, hogy elmentek voksolni, pártszimpátiától függetlenül.

A jobbikos Jakab Pétert arra kérte, hogy ne nevezze a választókat jobbágynak (a politikus egyébként úgy látta, hogy a Fidesz tekint rájuk így), és hozzátette, kereszténységből nem fogadnak el tanácsokat „kisnyilasoktól”. Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének is hasonlót üzent: Orbán nem tud morális kioktatást tőle elfogadni, majd felolvasott az őszödi beszédből. Továbbá nevetségesnek tartja, hogy a közösségi média világában valaki azt gondolja, hogy a média korlátozható.

A szíriai háborúról Orbán azt tartja, hogy legnagyobb NATO szövetségesünk (Egyesült Államok) kivonult egy térségből, ahova egy másik NATO szövetségesünk (Törökország) bevonult, és a felek ezt a helyzetet elfogadták. „Nekünk kell morális kérdést feltennünk?” – kérdezte.

false

 

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Szerinte nemzeti érdek, hogy a Törökországban tartózkodó 3 millió szíriai ne az Európai Unió, hanem Szíria felé menjen vissza. „Ebben a pillanatban 96 000 menekült tartózkodik ott, akik két irányt vehetnek: vagy Magyarország, vagy Horvátország felé indulhatnak” – mondta.

Felemás üzenet Karácsonynak

A budapesti választásról Orbán azt mondta: Demszky Gábor szétlopta a fővárost, most meg Karácsony kitünteti. Majd sorolni kezdte, hogy 1850 milliárd forintnyi fejlesztés történt az elmúlt kilenc évben, és további 4850 milliárd forintnyi fejlesztés van folyamatban. Azt mondta, a még Tarlós Istvánnal kötött írásos megállapodást betűről betűre betartja a kormány, továbbá várják a Fővárosi Közgyűlés véleményét, hogy mely fejlesztéseket nem szeretnék.

A sajtószabadságról annyi megjegyzése volt, hogy Karácsonynak több plakátja volt, mint Tarlósnak, továbbá az ellenzékiek most vettek egy mély levegőt, és már be is tiltatnak újságokat. Orbán azt kérte egyébként Karácsonytól, keresse az együttműködést a kormánnyal.

Figyelmébe ajánljuk